Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)
Domokos György: Az olasz várépítészet és alkalmazása a magyar végvári rendszer kiépítésében
A fenti besorolás egyik alapvető szempontja a bástyák formája és elhelyezkedése. Az óolasz rendszerben még a kurtina viselte a támadások fő terhét, a bástya pedig főként oldalazó szerepet játszott. A rendszerint kis méretű, csekély tűzerejű óolasz bástyák esetében ezért még az adott bástya homlokvonala és szárnya közti viszonyt tekintették meghatározónak. Az ebből és a többnyire szabálytalan alaprajzi elrendezésből adódó változó csúcsszögük és méreteik miatt azonban homlokvonalaikat nem lehetett elég hatékonyan pásztázni. Emellett a köztük levő kurtinák sokszor túl hosszúnak bizonyultak a megfelelő fedezéshez, mivel azokat az ágyúk hatásos lőtávolságához méretezték. E probléma kiküszöbölése végett építettek a kurtinák közepére egy kisegítő oldalazó védművet, az ún. piattaformát.18 Az első csoportban felsorolt erősségek valamilyen formában megfelelnek ennek a képnek. Természetesen a védelmi képesség tekintetében hatalmas különbség van az egyes várak között. A fejlődés korábbi állomását jelenti Gyula,19 Kassa,20 Ónod,21 Patak,22 Szigetvár,23 kisméretű, döntő többségükben fül nélküli bástyákkal, a bástyák méretéhez viszonyítva rendkívül hosszú kur- tinákkal. Gyula, Kassa és Patak alaprajzi elrendezése esetlegesnek látszik, szemben a szabályos formájú Ónoddal és Szigetvárral. Ez a különbség megfigyelhető a szabálytalan alaprajzú Ecsed,24 Kisvárda,25 Szendrő,26 ill. a koncepciózus tervezés nyomait mutató Győr, Kálló,27 Komárom és Sárvár28 várain is. Ezen erősségeken már jól nyomon követhető a bástyák méreteinek növekedése, és a bástyafül mind gyakoribb alkalmazása. Az újolasz rendszerben a megnövelt méretű bástyák szárnyai és a szomszédos bástyák homlokvonalai közti viszony vált döntővé, ami a mind gyakoribb szabályos alaprajzi elrendezéssel párosulva,29 optimális esetben, derékszögű bástyacsúcsot eredményezett. A kurtinákat is lerövidítették, a kézi lőfegyverek hatásos lőtávolságához igazítva hosszukat. Mindez együtt lényegesen javította a kölcsönös fedezés hatékonyságát. Ezáltal a védelem súlypontja a bástyákra helyeződött át.30 Eger,31 Érsekújvár,32 Kanizsa,33 Szatmár34 és Várad35 már az ebbe az irányba történt fejlődés jeleit mutatja: valamennyi szabályos alaprajzú,36 a korábbiakhoz képest megnövelt méretű, bár még mindig nem elég nagy bástyákkal. A besorolásban mindeddig döntőnek tekintett szempont, azaz hogy az adott erősség füles vagy fül nélküli bástyákkal épült, értékelésemben nem játszott szerepet, jóllehet, az eddigi várkutatás a fiilesbástyás erődítményeket határozottan újolasz rendszerűnek minősítette.37 Ilyen típusú védőművek azonban már a legkorábbi, az 1500-as évek elején Itáliában épült erősségekben is megtalálhatók.38 Alkalmazásuk, a szögletes bástyák elterjedésével együtt, az 1530- as évek közepétől, általánossá vált.39 A fulesbástya megléte tehát, mint formai jegy, nem elegendő ahhoz, hogy egy erődítményt újolasz rendszerűnek minő181
