Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)
R. Várkonyi Agnes: Hagyomány és korszerűség
Takáts hatalmas, addig ismeretlen levéltári anyagot tárt fel, az életkörülmények, a művelődés, a mentalitás, a végvári szokásrend nagyrészt addig terra incognitának számító területeire vezetette el olvasóit - amint azt Benda Kálmán már megállapította. Rekonstmált eddig ismeretlen eseményeket és remek portrékat vázolt fel. Szép korabeli szövegekkel bizonyította a XVI. századi magyar nyelv gazdagságát, s megmutatta a végvári élet szépségei, érdemei és izgalmai mellett, annak végtelen nyomorúságát és súlyos problémáit is. Elsőként tárta fel mérhetőség igényével a Habsburg államrendszerben bekövetkezett változásnak a magyar katonaságra nézve tragikus következményeit. Akadémiai székfoglalója, akkor a fényes, hetyke vitézeket adoráló századelőn, már címével is megbotránkozást keltett: "Hajdú, haramia, martalóc. ’’ Nagy olvasótárbort teremtett, s talán ez is hozzájárult a korabeli történettudomány torzulásain kívül, hogy ő, akit képességei, helyzete, gazdaságtörténeti eredményei egyaránt képessé tettek volna az egész végvárrendszer összefüggő, a nemzetközi mezőnybe korszerűen illeszkedő rekonstmkciójára, néhány részletkérdés összefoglalásán, vagy exponálásán kívül, inkább mesélő kedvébe menekült. Ismeretes, hogy Szekfű rendkívül nagyrabecsülte Takáts Sándor munkásságát. Jó barátságban voltak. Nem véletlen, hogy Szekfű összefoglaló munkájában a végvárakkal foglalkozó fejezet az egyik legjobb rész. Nagy adatbázisra épül, elvi problematikája gazdag, a régió összefüggéseiben vizsgálja és felhasználja a nemzetközi irodalmat. A kereszténység védőbástyája címmel a Magyar történetbe iktatott terjedelmes rész mégsem termékenyítette meg vár- történeti kutatásokat, bár Szekfű nagyon tudatosan programot is adott. Ez a magyar történettudomány történetének szomorú fejezete. Ha majd egyszer valaki megírja ezt a kérdést, szó lesz majd A száműzött Rákóczi vita sokkhatásáról éppen úgy, mint arról, hogy Szekfű miért marasztalja majd el a materializmus vádjával Hajnal Istvánt, és hogyan tűnik át helyenként írásán Takáts Sándor felfogása. Programja miért nem ösztönözte a magyar történettudományt, hogy a magyarországi végvárrendszer történetét egyetemes beágyazottságában tárja fel és társadalmi összefüggéseiben fogalmazza meg. Szekfű tárgyszerűen megállapította, hogy az 1935 előtti 30-50 évben e téren a lényeges feladatokat mellőzte a hazai történeti kutatás. Viszont nem igazán ismerte fel, hogy a vártörténet rekonstrukcióját akkor már nem lehet korszerűen elvégezni az ország lakosságának szociális, vallási, etnikai, nyelvi, nemzeti összetételével is számoló vizsgálatok nélkül. Pedig világosan látta, menynyire szükséges lenne a magyar végvárak történetében is kifejeződő lényegre, Közép-Európa múltbeli súlyára és megoldatlanságaira is ráébreszteni az 1930- as években súlyos emlékezetvesztés zavaraival küzdő Európát. ”A magyar védelmi vonalnak szervezete és jelentősége, úgy az európai keresztény szolidaritás történetében, mint a magyarság szempontjából, ma is teljesen ismeret12
