Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)
Kenyeres István: A trencséni várbirtok igazgatása és gazdálkodása a XVI. században
STTJDIA AGRIENSIA 17, 1997 Kenyeres István A TRENCSÉNI VÁRBIRTOK IGAZGATÁSA ÉS GAZDÁLKODÁSA A XVI. SZÁZADBAN Magyarország XVI. századi történetének egyik legfontosabb eseménye a török kihívásra újonnan létrejött végvárrendszer kiépülése. A magyar történetírás már régóta foglalkozik a végvárak építésével, ellátásával, felszereltségével, a végvári harcok, a végvári katonaság életmódjának és társadalmának történetével. Azonban a végvár nemcsak katonai objektum, hanem egy gazdasági egység, a hozzátartozó várbirtok igazgatási központja is. A végvárrendszer ellátásában a kamarai kezelésben lévő birtokok alapvető fontosságúak voltak. A várbirtoki gazdálkodás XVI. századi története azonban mind ez ideig nem elég részletesen feltárt területe a magyar történetírásnak. Különösen vonatkozik ez a várbirtok szervezetére, kormányzatára és igazgatására. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a magánföldesúri és a királyi várbirtokok igazgatása eltér egymástól. Két tendencia mutatkozik, az egyik a középkori nagybirtok-kormányzat továbbélése és átalakulása az alapvetően megváltozott körülmények hatására. A másik pedig a kutatás „modem” közigazgatás kiépülésére való törekvés eredményeként a kamarai birtokokon jelenik meg. Mindkét típus alapja a rés militaris és a rés oeconomica szükségszerű szétválása. A középkori nagybirtok igazgatásában a földesúr familiárisai vettek részt. Közülük került ki a várnagy (castellanus) és a gazdatiszt (officialis), ők álltak a birtokigazgatási szervezet élén. Utánuk következtek a vámszedők, sáfárok, erdőőrök stb. A földesúr rezidenciája volt a birtokigazgatási központ. Itt találjuk meg először az udvarbíró tisztségét — akit ekkoriban még ritkán neveznek provisoryak, gyakoribb a comes curiae, iudex curiae elnevezés —, neki kellett gondoskodnia a birtokos családjának valamint a vár népes és tarka összetételű lakosságának ellátásáról. Fontos szerep jutott a kancellárnak vagy jegyzőnek is, ő írta a birtokon szolgáló várnagyoknak és officiálisoknak szóló földesúri parancsokat tartalmazó missiliseket. A XV. század második felétől már több helyen találkozunk olyan familiárissal, aki egyszerre viseli a vámagyi és udvarbírói tisztségeket, ami azt mutatja, hogy az udvarbíró egyre szélesebb hatáskörhöz jutott. A XVI. század elején pedig egyes helyeken már az udvarbíró áll a várbirtok gazdasági irányításának élén (provisor, provisor curiae, sőt esetenként Burggraf, Hofrichter megnevezéssel).1 123
