Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)
Hegyi Klára: Számítások a hódoltsági török várak haderejéről
gazdát. A két őrség apadása azonban a katonák szökésének mértékét is messze túllépte. 1544 végére Vác védőserege 321, Visegrádé 342 katonára csökkent.36 1546-ban Vácról részben, Visegrádból teljes számban kivonták és Szandavárra helyezték a martalócokat,37 így 1549-re az előbbi várban 266, az utóbbiban 236 katona maradt.38 Az áthelyezések azután is folytatódtak, hogy leállt a védők szökése. 1557/58-ban Vác 156 katonája közül mindössze egy azab, Visegrád 128 fos védőseregéből csak két müsztahfiz hiányzott. Legénységük ennek ellenére gyors ütemben tovább csökkent. 1559 Vác 20 fáriszát és 29 aszabját már Nógrá- don találta,39 ez az újabb átszervezés csak 107 katonát hagyott a várban. A katonák összerázódása és megnyugvása a később telepitett várakban is időt igényelt. A drinápolyi béke évében 1568-ban a törökök Jászberény mellett felépítették Dzsánfedá erősségét, hogy a határvonalukon Hatvan és Szolnok között tátongó hiányt kitöltsék. A palánkvár őrségét legkorábban 1569/70-ből ismerjük: előbb a zsoldfizetés összesített listájából,40 majd a katonák kevéssel későbbi névsorából.41 A korábbi forrás az őrség felállításának utolsó szakaszában készült. Ekkor 392 katonának fizetett zsoldot a budai kincstár, s bár ez a létszám már akkor a kiemelten fontos Babócsa és Berzence állományához állt közel, a vár feltöltöttsége még alig haladta meg a 80%-ot. Néhány hónap múlva - az időeltérés nem pontosítható - a mustrán már 446 katonát ellenőriztek. Az eltelt idő alatt a feltöltetlen tizedek nagyobbrészt kikerekedtek, csak a martalócokra nem fordítottak gondot. A szemle alig talált üres álláshelyet, a 446 katonából mindössze három hiányzott. Dzsánfedá őrsége éppen negyedszázaddal később állt fel a legkorábbiaknál, és a puszta számokat nézve azt a benyomást kelti, mintha megúszta volna az első évek szokásos ziláltságát. A zsoldlistába jegyzett cserék azonban nyilvánvalóvá teszik, hogy negyedszázad múltán csak a katonai igazgatás látta el nagyobb, immár biztos rutinnal a dolgát, s nem az új őrségek rázódtak össze gyorsabban. A mustra előtt Dzsánfedá katonáinak egyötöde hagyta el a várat, s a szemle fényes eredménye csak annak volt köszönhető, hogy a kilépők helyére új emberek kerültek. A katonák elvándorlása néhány évig itt is erős maradt. Az 1573-ban felfektetett névsorban42 csak a lovasok, a fáriszok szerepelnek (a gyalogosokat már zsold-tímá- rokkal fizették); ekkor 224-en voltak, számuk tehát nem csökkent. Névsoruk azonban csak halványan emlékeztet 1570-es társaik listájára: az akkori 223 fáriszból három évvel később már csak 94-en szolgáltak a várban. Esztergom példája azt mutatta, hogy védőserege erősen leapadt, s ennek egy része annak tudható be, hogy a hadvezetés tudatosan csökkentette a gyengébb harcértékű alakulatok állományát. Ez különösen a martalócokra áll. Ők az esztergomi-dzsigerdeleni erődegyüttes XVI. század végi és XVII. század eleji katonaságában egyre kisebb hányadot képviseltek, 1613/14-ben csak gyenge 8%-ot.43 Visegrádról már az 1540-es években eltűntek, számuk Vácott is erősen megcsappant. Példáinknál maradva Dzsánfedában is a martalócok 118
