Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): Végvár és környezet - Studia Agriensia 15. (Eger, 1995)
R. Várkonyi Agnes: A párbeszéd esélyei (A végvárrendszer-kutatások humánökológiái megközelítéséről)
Mindemellett gondoljuk meg, hány új módszer és eredmény született, vagy kapott végső formát a vártörténeti konferenciák jóvoltából. Szinte találomra kiragadva említek néhány tanulmányt: a Ilabsburg-magyar viszony reális, tárgyszerű megközelítésének módszeréről, a végvári társadalom szociális viszonyainak, életkörülményeinek hosszútávú folyamatairól, s a török végvárak ellátottságáról és fenntartási költségeiről, arról, hogy az oszmán birodalom magyarországi berendezkedésében mikor tűnnek fel az önellátás első jelei. A vártörténeti konferenciák kötetei jelentősen hozzájárultak, hogy ma már különböző nézőpontokból láthatjuk megvilágítva azt a komplex jelenséget, amit a végvár fogalma a magyar történelemben kifejez, s amit addig annyiszor kisajátított a másod, sőt sokadvirágzású romantika, hol csak fényes dicsőséget, hol csupán csak sötét nyomort és rabló életet pergető fekete-fehér képsoraival. Ma már nyilvánvaló, hogy a végvárak két évszázados történetének megvannak az orvostörténeti, mentalitástörténeti, életmódtörténeti olvasatai is. Készültek izgalmas metszetek a demográfia, az ikonográfia, az ikonológia és más hasonló tárgykörökből és itt tette meg első lépéseit a hazai, korábban méltán nemzetközi hírű magyar turkológia új ágazata, a török végvárainak, végvári életének, szokásainak leírása, megteremtve ezzel az igényét a még csak próbálkozó tudományág, a kultúrák érintkezését, kölcsönhatását, konfliktusait vizsgáló disciplínának. Méltán állíthatjuk, hogy a vártörténeti kutatásokban is érvényesül a minden mindennel összefügg holisztikus látásmód. S ez azért is fontos, mert a történeti ökológia legfontosabb módszerbeli követelménye ez. Módszert, tematikát, megközelítéseket tekintve sok vártörténeti előadás a társadalomtudományok legjobb nemzetközi új vonulatainak ismeretéről tanúskodott, annak ellenére, hogy - talán esetenként hangsúlyosan - éltek tovább a hagyományos eljárások és kérdésfelvetések is. Vitathatatlan azonban, hogy a vártörténeti konferenciák az elmúlt évtizedben egyik terepéül szolgáltak a magyar társadalomtudományok fenntartható fejlődéséért, egyetemes látásmódjáért, sőt megújulásáért vívott csendes erőfeszítéseknek. A java többségében igényes és színvonalas munkák, kutatási eredmények, a gyűjteményes kötetekben publikált tanulmányok ma már jórészt beépültek az országos történettudományi irodalomba, vagy mint további, szélesebbkörű vizsgálatok elindítói élnek tovább a magyar tudomány láthatatlan közösségében. Tehát historiográfiai jelentőségük van. Természetes, hogy ez a rövid, tízéves múlt sokféle munkát görgetett magával. Nagy, újonnan feltárt 8
