Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): Végvár és környezet - Studia Agriensia 15. (Eger, 1995)

R. Várkonyi Agnes: A párbeszéd esélyei (A végvárrendszer-kutatások humánökológiái megközelítéséről)

nek kegyetlensége miatt, el nem töröltetik hanem, mindenkor megmarad.” Reméli, hogy „rövid idő alatt, a pogány fegyverének szelei megrontatnak és hazánknak hamujában írott Kertész Könyvecskén - által,” az ország is új életre kel - hajói értelmezzük a hamvaikból mint a Főnix feltámadt virágok kicsit bonyolult példáját.

A „hamu” jelentését az Adriai tengernek Syrenaja kötet végén a Peroratio világítja meg. Az első szakasz sorait sokat idézték: „Véghöz vittem immár nagy hírű munkámat...” a várvédelem jelentőségét universalis dimenziókba ismét a természeti szimbólumok emelik. A zárósor: „Vígan burittatom hazám hamuival”. Bonyolult asszociációs tömörítés. Ahajnali fohászban már elhangzik a krisztusi szózat: Zrínyi meghal, de fia - Mint Phoenix hamubul költi nemzetségét”. A főnix az ókor mesés madara: ötszáz vagy ezer évenként elégeti magát a Nap oltárán és harmadnapon poraiból feltámad. A feltámadás, megújulás szimbóluma, a reneszánsz évszázadaiban gyakran idézik. A négy őselem naptárábrázolásaiban a tűz attribútuma. A tüzet megszemélyesítő ifjú kezében lángoló fészket tart, a lángokban főnix ül. Magyarországon tele van főnix-ekkel az egész XVI-XVIII. század.

Számbavéve a Szigeti veszedelemben a természeti szimbólumok oda-vissza utalásait, feltevésünk szerint az elhamvadt haza, a magát elégető Főnix, hogy példájára a hamvakból újjászülessen.

Nehéz lenne megmondani, hogy a megszemélyesített természeti képzeteket és szimbólumokat a társadalom különböző rétegei mennyire ismerték és értették. A prédikációk, a tömegolvasmánynak számító kalendáriumok és a képújságok anyagát mérlegelve a befogadó közeg széleskörű lehetett. A természeti szimbólumok a kultúra legősibb rétegei, a mítoszokba kódolt tapasztalatokat visznek tovább. Az elit és a népi kultúra között a kölcsönhatások, átjárások még elevenek. Majd Descartes filozófiájának elterjedésével, méginkább pedig a XVIII. században a Newtoni világkép térhódításával változik meg lényegesen a kultúra természeti szimbólumokat hordó spektruma is. Az irodalom azonban tovább viszi a végvári értékrend régi képzeteit.

Összefoglalni korai lenne, a kutatások folyamatosak. Közelítsünk tehát mai önmagunkhoz, mi az ami megmaradt.

Régebben úgy véltem, hogy Petőfi Sándor/! puszta, télen utolsó versszakára tette a hangsúlyt és / csak / közvetlen politikai metafora, hiszen 1848 januárjában írta: „Mint az űzött király országa széléről, / Visszapillant a nap a föld pereméről, / Visszanéz még egyszer / Mérges tekintettel, / S mire elér szeme a

23