Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): Végvár és környezet - Studia Agriensia 15. (Eger, 1995)
Pálffy Géza: A főkapitányi hadiipari műhely kiépülése Kassán és nyersanyagellátó forrásai
vas és acél nagy bőséggel található, ónt és ólmot könnyen lehet ide szállítani, fa pedig annyi és olyan van, amennyi szükséges. Összegezve tehát semmi sem hiányzik ahhoz, hogy a hadszertár kicsi vagy még elviselhető költségekkel létrejöjjön. - Egy jelentős folyó folyik a városnál a Tisza felé, melyet németül Konradnak, magyarul pedig Hernádnak neveznek, így a naszádokat minden időben, azon hajókat pedig, melyek nagyobbak lennének akkor, amikor a víz egy kissé megnő, a Tiszára lehet irányítani. A fent nevezett folyó mentén pedig azokon a helyeken, ahonnét az a Szepességböl jön, nem messze elegendő fa található, hogy azt Kassára lehessen a vizen úsztatni, hogy ott belőle hajókat készítsenek. "6 Egy másik jelentésben pedig a biztosok építészeket kértek a város erődítéseinek megvizsgálására és javasolták, hogy az új hadszertárban a tüzérek mellett ágyúöntőket, kovácsokat, kerékgyártókat és egyéb mesterembereket kell foglalkoztatni, hogy a kialakuló műhely Kassa városa mellett Felső-Magyarország összes végvárát elláthassa hadiszerekkel. A nyersanyag- beszerzést illetően a fentiekhez még azt is hozzátették, hogy Kassán kis költségekkel lehet salétromot szerezni.7 A beszámolók hiteles képes festettek a Kassa körüli vidék természeti adottságait illetően. A vasat a Gömör-Szepesi Érchegység országos viszonylatban is jelentős bányái biztosíthatták, a réz, ón és ólom szállítása nem okozhatott jelentősebb problémát, salétromot a tiszántúli területek szolgáltathattak, erdőkkel pedig maga Kassa városa is bőven rendelkezett.9 A biztosok javaslatai egy királyi hadszertár létrehozásán túl azonban már egy ágyúöntéssel, hadianyaggyártással és hajóépítéssel is foglalkozó hadiipari műhely megteremtésének lehetőségeiről szóltak. A tüzérség hivatali szervezetének kiépülése A királyi hadiipari műhelyi kiépítéséhez Kassán és környékén a természeti viszonyok tehát adottak voltak. Mégis mintegy három évtizedre volt szükség ahhoz, hogy az egyes műhelyek felépülhessenek és termelni kezdhessenek. Ezek létrehozása ugyanis megkívánta a német birodalom egyes részein már jelentős hagyományokkal bíró tüzérségi hivatalnokszervezet kialakítását. A Habsburgok osztrák területein funkcionáló tüzérség centralizált jellegű intézményrendszerbe szervezése I. Miksa császár nevéhez fűződik. Az állam- igazgatás egyéb területein is központosító törekvéseket megvalósító uralkodó csapatai hadianyaggal való megfelelőbb ellátása érdekében fogott hozzá a 185