Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Czigány István: Katonarétegek a királyi Magyarországon a 17. század második felében
Jánost, aki a visszafoglaló háborúban ezeres kapitányságig vitte, megkapván a bárói rangot is.2 A háborús viszonyok meghatározóak voltak a magyarországi társadalom mindennapjaira, ezért korántsem véletlen, hogy a 16-17. században egy militarizálódó társadalom körvonalai bontakozódnak ki az országban. A 17. század első évtizedeire már egy igen jelentős katonáskodó réteg alakult ki Magyarországon, melynek csoportjai jogállásukban, privilégiumaikban, feladatkörükben ugyan különböztek egymástól, de igen jelentős átfedések is regisztrálhatók közöttük. Jelen tanulmányunk keretei nem teszik lehetővé e téma egész országra kiterjedő tárgyalását, ezért elsősorban a királyi Magyarországról szeretnénk inkább csak vázlatos áttekintést nyújtani. Egy 1652-ben készült kimutatás szerint a Muraköztől Szatmárig húzódó végvárvonal erősségeiben mintegy 13-14000 magyarországi katona szolgált.3 Ezek a király iratos vitézeinek mondott fegyveresek alkották a magyarországi katonatársadalom legképzettebb rétegét, melyeket királyi hajdúkként is emlegettek. A hajdú megnevezés a 17. századi Magyarországon a katonáskodók egyik gyűjtőfogalma volt. A királyi hajdúkon kívül léteztek a kiváltságolt, a földesúri és a szabad hajdúk. A kiváltságok hajdúk zömét még Bocskai István telepítette le a 17. század elején, majd Rákóczi Zsigmond, Báthory Gábor és Bethlen Gábor adományozott hajdúkiváltságot egyes településeknek. Szabolcsban hét, ún. „nagy” hajdúváros jött létre, míg a bihari részeken huszonegy település kapott hajdúkiváltságot. A második igen népes csoportot a földesúri hajdúk alkották. Főleg Bocskai István hajdúkiváltságolásai nyomán, a század első évtizedétől kezdődően tömeges méreteket öltött azoknak a katonáknak a letelepítése, akiket a földesúr magánhadseregébe fogadott fel. A terebélyesedő magánkatonaságot, elsősorban a földesúri birtokok megvédése céljából hozták létre, mivel a tizenöt éves háborút követően a meggyengült Habsburg Birodalom önmaga képtelen volt egy hatékonyabb védelem megszervezésére. Általános gyakorlattal állunk szemben, hiszen az országot félkaréjban kettészelő végvárvonal negatív hatásai az összes nagyobb birtokost érintették. Minden jelentősebb főúri família telepített hajdúkat birtokaira. Az erdélyi fejedelmek, mint magyarországi birtokosok élen jártak ebben. Báthory Gábor 1611-ben Nyírbátorba telepített hajdúkat, de az erdélyi fejedelmek közül a Rákócziak éltek leginkább ezzel a gyakorlattal. Rákóczi Zsigmond 1608-ban és 1609-ben Szerencsre, Tarcalra, Hernádnémeti- be, míg fia, György 1621-ben Téglásra, 1629-ben Pocsajba és Csalánosra, 88
