Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)

Fenyvesi László: A temesközi-szörénységi végvárvidék funkcióváltozásai (1365-1718)

külön vármegyévé középkori uralkodóink: ha nem volt saját bánja, illetőleg kapitánya, avagy névadó várát éppen a magyar vazallus havasalföldi román vajdák birtokolták I. Lajos és Luxemburgi Zsigmond adományából (bármikor visszavonható, szolgálati tisztségül, honor javadalom gyanánt), abban az esetben többnyire a temesi comesek (főjgpánok, azaz megyésispánok), ritkábban pedig a krassói főispánok, illetve a vele egyesített Keve megye comesei (mint például Himfy, a Thallóczyak és Héderváry) osztoztak a Szörényi Bánság királyi váruradalmain is. Ám ha a hűbéres havasalföldi vajdák kezén volt is a Szörényi bánság, ők kizárólag magát a névadó várat kormányozták, saját vártartományával (a hozzá tartozó, románlakta kenézfalvakkal), de Miháld, Orsóvá, Karán, Sebes, Lugos és a Szörénység többi erőssége, mindahány vártartománnyal, megmaradt magyar kézen: jobbára a temesi comesek irányítása alatt, ritkábban a kevei-krassói, egyesített vármegyék közös ispánjai alatt.

Ebből a 12 délvidéki vármegyéből (időnként hozzájuk számították a Dráva-Száva-Duna közi két legkeletibb megyét, Szerémet és Valkót is, jóllehet, ezek csaknem mindig a macsói, utóbb pedig a nándorfehérvári bánok érdekszférájához tartoztak) voltaképpen csupán Ternes, Torontál, Keve, Krassó, Csanád, Arad és Zaránd tartozott ahhoz a régióhoz, melyet a korabeli népnyelv és a központi királyi kancellária egyaránt Temesköznek. nevezett, mégpedig a terület középső vidékén északkeletről délnyugati irányban húzódó, Temes nevű folyóról, mely Nándorfehérvártól pár óra járásnyira, Pancsal és Vojla (a későbbi, elszerbesedő Pancevo és Vojlovi- ca) térségben ömlött a Dunába.

Feltétlenül említést érdemel még, hogy a 13-16. században megannyi temesközi kisnemesi-középbirtokosi família, egyházi ember, sőt jobbágy viselte a Temesközi vezetéknevet, esetenként nemesi predikátumot, előnevet. Ez a történeti névtani érdekesség úgyszintén világos jele annak a ténynek, hogy a korabeli magyarság, mely a törökök feltűnéséig jelentős számbeli túlsúlyt képezett, éppúgy a Temes folyóról nevezte el ezt a kiterjedt délvidéki régiót, elsőrendű termőképességű, hatalmas síkságaival, folyómenti mocsárvilágaival, az óriási kiterjedésű Maxond pusztával és a Déli-Kárpátok egynémely nyúlványával egyetemben, mint ahogy a központi vármegye és maga Temesvár is tőle kölcsönözte elnevezését (Temesközi Vér család, Temesközi Kepedi család, Temesközi Tárnoki család, Temesközi Jenői család, Temesközi Dési család; Temesközi Pál, László, Péter, Tamás, Mihály, Bálint, János, Miklós stb.)

Mi sem jellemzi meggyőzőbben Temes vármegye primátusát és a térség magyar elnevezésének közszájon forgását, mint az I. Lajos király által

237