Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Nyakas Miklós: A hajdúvárosok katonai szerepének alakulása a 17. század második felében
számára területvédelmet biztosítottak, s így értelemszerűen tehermentesítették a kassai főkapitánysághoz tartozó végvárakat. Nem véletlenül követelte a török már 1615-ben a hajdúpalánkok elrontását, s nem ok nélkül hivatkoztak a hajdúvárosok is arra, hogy veszedelmük a „Tiszán innét való föld” hódoltatását eredményezheti.22 A vasvári békekötés (1664) után előállott új helyzet e szerepkör jelentőségét ha lehet, csak fokozta. Igaz ugyan az, hogy e békekötés értelmében Szabolcs és Szatmár megyék hódolatla- nok maradtak, de Várad török kézre kerülte a török hódoltatási törekvéseket nagyban fokozta, amely azt eredményezte, hogy e tájon különösen egy sajátos se nem béke, se nem háború állapot jött létre. A török ugyanis szívós, céltudatos nyomással próbálta az erőviszonyokat a maga javára megváltoztatni, amely törekvés értelemszerűen váltotta ki a magyar végváriak ellenakcióit, amelyben természetesen érintve voltak a hajdúvárosok is. Ez érthetően nem volt veszélytelen állapot, s gyakran váltotta ki a török fenyegetőzését is. 1668 februárjában az egri és szolnoki törökök például azt üzenték az újvárosi bírón keresztül a böszörményi hajdúknak, hogy személyesen mennek oda, s „meg higgyék azok az hodulatlan hajdúvárosi kutyák, bizony rosszul járnak miattunk”.23 Parti István újvárosi bíró nem tudta okát adni a fenyegetőzésnek, de meggyőződéssel írta, hogy az nemcsak a böszörményieknek szólt, hanem „bizony mind az egész hodulatlan hajdúságot fenyegetik”. Mindenesetre a levél másolatát elküldték Nánásra és Szentmihályra (!) is. A portyázásokon, fegyveres összecsapásokon túlmenően a feszültség egyik forrása volt a hajdúvárosok és a török között az is, hogy a hajdúvárosok a munkaerő becse miatt - előszeretettel fogadtak be jobbágyokat a sáncaik mögé, gyakran olyanokat is, akik a hódoltságból, török földesúr fennhatósága alól szöktek meg. 1668 januárjában a böszörményiek Csáky Ferenc kassai főkapitányhoz írt levelükben egy szerepi török szpáh birtokosra panaszkodtak, aki nyilván váradi török lehetett, hogy az három Böszörménybe szökött jobbágyát követeli rajtuk. „A Bíráktól azt üzente reánk - írták - hogy ha haza nem mennek, megh eskütt arra, hogy ha ötven Beszeremni embert kijül (ti. a városon kívül) talál is, mind levágja, a mellyet máris el kezdett és követett, mert hogy azon szerepi Török Úr egy emberünket ágion vert”.24 További feszültségeket okozott, hogy a jelek szerint maguk a hajdúvárosiak is érdekeltek voltak a végváriak zsákmányszerző portyáiban, s a hódoltsági török terület dúlásában maguk is részt vettek. Tekintettel arra, hogy a kassai főkapitány az államközi béke megőrzése érdekében is tilalmazta az ilyen vállalkozásokat, ezt természetesen tagadták, mondván, 183
