Petercsák Tivadar (szerk.): Kovács Mihály önéletírása - Studia Agriensia 12. (Eger, 1992)

Személyi adattár

palotát festette - Kovács csak egy berlini képét, a működése deléről származó Szent Ágnest és egy vázlatát említi.

Tintoretto (tkp. Jacopo Robusti) (1518/19-1594): Velence egyik legnagyobb mestere. Vallásos és mitológiai tárgyú műveket, arcképeket festett, óriási kompozíciói díszítik a velencei templomokat és középületeket. Már a kortárs Vasari is fantasztikusnak, különös szeszélyűnek találta, s bár elismerte szelleme „csodálatos találékonyságát”, hiányolta a „megfontolt ítéletet”. Szenvedélyes drámai művészete több együttható eredménye. A XIX. sz. nem értékelte művészetét, így Kovács sem, noha fő műveit a velencei Scuola di San Roccó ciklusaitól a Palazzo Ducale gigantikus vásznáig volt alkalma megcsodálni. Beérő ízléséről, műértéséről tanúskodik, hogy a Pradóban felfedezi a velencei festészet e zseniális művészét.

Tiziano Vecellio (1488/90-1490): az érett reneszánsz egyik legnagyobb, összegző mestere, művészetében minden megtalálható, amit az elődök tudtak, s minden, ami az utána következő fejlődést előrevetíti. Pályája folytonos emelkedés, művészi karrierje céltudatos munkával megalapozott. Élete sikerek sorozata volt, az utókor pedig a festői- ség, a „velencei kolorizmus” megtestesítőjeként tiszteli. Hatalmas életművét festőnemzedékek sora tekintette - a maga értelmezésében - követendő mintának. így például a XIX. század akadémista művészei, Rahl, Kovács és pályatársaik, elsősorban a sötétből kibontakozó melegvörös és rőtbarna színek mélységét, az előrajzoló, már az aláfestéssel modelláló festéstechnikát fedezték fel benne, noha az egyes elemek, vagy módszerek átvétele mellett épp a lényeg, a felfogás festőisége veszett el. Tiziano népszerűsége a múlt század magyar megrendelői és művészei közt páratlan. Egyik műve, a velencei Frari Assuntája például olyan feltétlen követendő minta, melyről másolatok, utánérzések, variációk sora születik, Esztergomtól Kömlőig. Érdekes kérdés, hogy a változatok közül a műveket megítélő közvélemény mit tartott eredeti műnek, és mit kópiának. E sorozatban újszerű kezdeményezés volt a Tiziano kompozíciótól induló, de azt más szempontok szerint átformáló (a bevezetőben említett) elpusztult Tisza-polgári Kovács Mihály-kép.

Torrigani, Pietro (1472-1528): olasz szobrász, Michelangelo vetélytársa volt. Dolgozott Sienában, Bolognában, Rómában. 1512-től Londonban élt, a Westminster apátságban készített nagyszabású, az elhunytak természethű fekvő alakjával díszített síremlékeket. 1522 körül költözött Spanyolországba, ahol V. Károly felesége, Izabella mellszobrát mintázta. A modenai realista terrakotta szobrászat mestere és népszerűsítője volt. Művei a spanyol szobrászatra nagy hatást gyakoroltak.

Tovar (Tobar), Alonso Miguel de (1678-1758): Murillo stílusának követője, művei sokszor annak neve alatt szerepelnek.

Turner, Joseph Mallord William (1775-1851): a modem tájfestés saját korát megelőző mestere. A Royal Academy-n végzett tanulmányai után beutazta Éurópát. Olaj- festményeket, rengeteg vízfestményt, karcokat készített. (Utóbbiakat 1807-19 között Liber Studiorum címmel tette közzé.) Kezdetben sötét színekkel, majd kb. 1830-ig

176