Petercsák Tivadar (szerk.): Kovács Mihály önéletírása - Studia Agriensia 12. (Eger, 1992)

Személyi adattár

kompozicionálisan C. Lorrain hatása alatt dolgozott. Ezután hirtelen talált rá saját stílusára, ragyogó színeire, dinamikus, mozgó, feloldott formáira. Képeiből eltűnt a korábbi szabályos szerkesztettség, az anyagszerűség, a kontúr, a távlat - időskori mesterművein már szinte csak a fény és szín-problémák foglalkoztatták, s a természeti jelenség majdnem csak ürügy ezek megjelenítéséhez. Kortársaitól mániákusnak tartva alkotta műveit, hagyatékát az angol nemzetnek ajándékozta.

Ulpiano, Checa y Sanz (1860-1916): spanyol festő, hatalmas méretű történelmi műveket (pl. a Kovács által is említett Vandálok pusztítása Rómában címen is ismert, 1887) és spanyol zsánereket készített. Elkésett romantikája, kissé bombasztikus művei a párizsi Salon kiállításain igen népszerűek voltak, sőt az 1900. évi párizsi világkiállításon is nagy gyűjteménnyel szerepelt. Több műve van francia múzeumokban.

Valdes Leal, Juan de (Juan de Nisa) (1622-1690): egyike a XVII. sz.-i spanyol művészet legnagyobb koloristáinak, szenvedélyes és megdöbbentő művész. Fiatal korában Cordobában élt és dolgozott, ahová később is visszatért (Cordobai carmelita templom főoltára) 1656-tól Sevilla fő működési helye, ahol számos templom, köztük a székes- egyház számára festett oltárképeket. Szűz Máriát ábrázoló művein Murillo hatása is felfedezhető, másutt a kifejezés expresszivitása, a részletek finom festőiségével párosul. (Pl. Szent Antal megkísértése, Sevilla, Muzeum) Jelentősek kiváló jellemzőerővel festett képmásai. A Kovács által említett sevillai de Caridad (irgalmas) kórház temploma számára 1672-ben festett allegorikus képpár a spanyol irodalomban és képzőművészetben e században népszerű vanitas-ikonográfia alapvető műve. Az első kép: „Finis glóriáé mundi” (a világi dicsőség vége) címet viseli, párdarabja „In ictu oculi” (egy szempillantás alatt). A két kép bonyolult, de egyértelmű tartalma a bűn és a megváltás közötti szükséges választásra, az elkerülhetetlen halál előtti egyenlőségre vonatkozik, ikonográfiái programja kialakításában bizonyára nagy szerepe volt a megrendelő Miguel de Manarának.

Vargas, Luis de (1502-1568): Spanyol festő, az itáliai Cinquecento eredményeit plántálta át Spanyolországba. Olasz tanulmányútján Raffaellotól Sebastiano del Piom- bon keresztül Vásáriig, a legkülönbözőbb művészek hatottak rá. Freskófestéssel is foglalkozott. Fő művei a sevillai székesegyházban voltak: Jézus születése, A patriarchák könyörgése Szűz Máriához stb. (Utóbbit Ádám lábának bravúrperspektívájú ábrázolása miatt „Le Gamba” névvel illették.)

Vazquez, Alonso (XVI-XVII. sz. fordulója): sevillai festő, Pacheco kortársa, vallásos tárgyú művein az itáliai Cinquecento kissé erőtlen késői követője volt. Csendéleteket is festett.

Velazquez, Diego Rodriguez de Silva y (1599-1660): az egyetemes festőművészet egyik legnagyobb művésze. A korai képek ún. tenebroso stílusától az érett művek utolérhetetlen harmonikus színezéséig, a szinte remegő, foltszerű hatásokig, áttetsző árnyékokig, a tér ábrázolásának rafinált sokszorozásáig jutott el. Hatalmas életműve szinte valamennyi műfajt, ábrázolható tárgyat felölel -s mindenben újat, egyedit alkot. Művészetét tulajdonképpen csak a XIX. század 60-as éveiben kezdték el újra értékelni.

177