Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): A végvárak és végváriak sorsa (1699-1723) - Studia Agriensia 11. (Eger, 1991)
B. Balsai Jolán: Zemplén várai és várkastélyai a 17-18. század fordulóján
vára ebben az időszakban alkalmatlan volt arra, hogy komolyabb ostromnak ellenálljon. Sem a várak erődítményei, sem tüzérségük nem képviselt számottevő erőt. Ehhez képest az már szinte mellékes, hogy a kurucok- nak sem volt gyakorlatuk a várharcban. A zempléni várkastélyok még kevésbé bírtak katonai jelentőséggel, beleértve Szerencset is. A pataki vár erődítményeiről tudjuk a legtöbbet. Részben véletlen balesetek miatt rongálódtak meg falai (1672-ben tűzvész, 1680-ban egyik bástyában lőporrobbanás), részben egyszerűen pusztulni hagyták a feleslegessé váló erődítményeket. Az, hogy őrsége 1697-ben egy ilyen hatalmas építménynek alig több mint kéttucatnyi katona volt, mindennél ékesebben beszól. A török hadszíntérhez valamivel közelebb fekvő, bár végvárnak már régen nem számító Tokajt, ami a fontos átkelőhelyet őrizte, jobban őrizték, több százfős őrséggel. A meglepetés ellen ez sem segített. A bécsi udvar a 17. század második felében nem véletlenül igyekezett a fontosabb várak parancsnokságát külföldi származásúakkal betölteni, s az őrségben a magyarok számarányát csökkenteni. Ugyanis minden Habsburg-ellenes hadjárat során a várrendszer szinte kártyavárként omlott össze. A magyar kapitányok és a magyar őrség feledte a Becsnek tett esküt, s meghajlott Bocskai, Bethlen, Rákóczi hívó szavára. A bécsi udvar a 17. század végén ennek végképpen elejét kívánta venni. A török háborúk lezárultával (1699) feleslegessé vált a magyar végvári katonaság, többségüket elbocsátották. A katonai szempontból fölösleges királyi várakat, amelyeknek fenntartása nagy összeget tett volna ki, lerombolták, használhatatlanná tették. Csak néhány kulcsfontosságú erődítményben tartottak jelentősebb őrséget. így volt ez Zemplénben is. A bécsi udvar a Magyarországra visszatelepedett II. Rákóczi Ferencet kezdettől gyanakvással figyelte, s mikor a gyanúra bizonyítókot is szeszereztek, azonnal lecsaptak rá. Birtokait lefoglalták, s 1702-ben Patak várát katonailag használhatatlanná tették: a külső vár bástyáit felrobbantották, egyes falszakaszokkal együtt. Leverték a Vörös-torony tetőzetét, bejáratait elfalazták, feljáratát eltorlaszolták. Patak mint erődítmény végleg megszűnt. . .,s A Hegyalja és Zemplén várai még egyszer szerepet kaptak a történelemben, II. Rákóczi Ferenc szabadságharcában, 1703-1711 között. 1703. szeptember közepén értek a kuruc csapatok Tokaj alá. A körülzárt várral azonban nemigen tudtak mit kezdeni az ostromműveletekben járatlan, s megfelelő tüzérséggel nem rendelkező kuruc csapatok. Csak amikor a jég beállt, pecsételődött meg a vár sorsa. Igaz ugyan, hogy a befagyott folyón át indított roham nem ért el sikert, azonban az őrség elszántságának megingatására elegendőnek bizonyult, feladták a várat.19 Tokajból indított sereget II. Rákóczi Ferenc Zemplén vármegye elfoglalására. Erről a hadjáratról tudunk meg részleteket Üjfalussi Jánosnak Bercsényi Miklóshoz írott leveléből: Perényi Farkassal együtt Tokajból indulva elfoglalták Homonna, Sztropkó és Csicsva várát.20 Rákóczi Tokajt nem sokra becsülte, parancsot adott lerombolására, ami 1704/1705-ben meg is történt.21 Tény, hogy Tokaj elavult erődítménynek számított, s korszerűsítése nem kis munkába került volna, azonban elpusztításával védtelenül maradt a fontos átkelőhely, amit Rabutin ki is használt. Az Üjfalussi által említett váraknak nem volt a továbbiakban szerepük a szabadságharcban. A romos, elavult Szerencs, sőt Patak sem kapta vissza erődítmény jellegét. II. Rákóczi Ferenc először 1707-ben jutott Patakra, amikorra a palotát úgy-ahogy helyreállították, sőt 1708-ban országgyűlést is tartott a várban. 1710. november 10-én került császári 120 /
