Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): A végvárak és végváriak sorsa (1699-1723) - Studia Agriensia 11. (Eger, 1991)
Csorba Csaba: Várak a Rákóczi-szabadságharcban
Tamás.1* Gyula és Esztergom ostromának feldolgozása során is sikerült tisztázni, hogy a várharcokban mennyit is ért a kuruc hadsereg.17 Pedig a várak szerepével - elméletben — Rákóczi és Bercsényi egyaránt tisztában volt. Bizonyítja ezt Bercsényinek két, még 1701-ben a francia udvarhoz intézett emlékirata. Részletes magyarországi helyzetképet adott ezekben és a háború viselésének általános elveit is kifejtette. Leszögezte, hogy a magyarországi császári hatalom pillérei a várak. Ezeket három csoportra osztotta: A kelet-magyarországi várak nagyrészt igen gyengék, s ezért ostromtüzérség nélkül is elfoglalhatok (Tokaj, Patak, Ung- vár, Munkács, Kalló, Ecséd). Munkács közülük a legjelentősebb, de akkor - szerinte - igen rossz karban volt. Közép- és Kelet-Magyarország legjelentősebb erődítményei: Kassa, Várad, Szatmár, Eger és Buda. Ezeket bevenni csak erős ostromtűzérséggel lehet. Mivel azonban igen messze esnek egymástól, a mezei hadműveleteket nem akadályozhatják. Ha mégis szükségessé válna bevételük, az is könnyűszerrel eszközölhető kiéheztetéssel, mert élelemmel igen gyengén vannak ellátva. Az ország nyugati felén Pozsony, Győr, Komárom, Lipótvár, Nyitra és Trencsén (Érsekújvárt nem említi!?) a kezdeti hadműveletek színterétől igen messze esnek. Az a tény, hogy e várak mellett lévő városok lakói magyarok, előnyös, mert a könnyen kurucok oldalára hajlíthatják a várak őrségét. Összegezve leszögezi, hogy a magyarországi várak olyan rossz állapotban vannak, s oly rosszul vannak felszerelve, hogy ,,más országokban nem is jönnének erődszámba.” Eddig csak egyetérthetünk az eszmefuttatással. Itt következik azonban a logikai ficam: Mindebből arra a következtetésre jutott Bercsényi -sa gyakorlatban ez valósult meg a szabadságharc folyamán -, hogy a hadműveletek alatt nem is kell sokat törődni a várakkal, hanem inkább arra kell törekedni, hogy minél előbb minél nagyobb területet hódítsanak meg s minél több megyét állítsanak a felkelés oldalára.18 1703/4-ben a meglepetés erejét kihasználva a kurucok valóban viharos gyorsasággal özönlöttek el az ország jelentős részét. A várakba húzódott nemességet viszonylag gyorsan meghódolásra, csatlakozásra késztették, a nagyobb várakat blokád alá vették. 1705-től kezdve azonban kiderült, hogy a kulcsfontosságú várak birtoklása nélkül képtelenek megtartani a már elfoglalt területeket. Egy vesztes csata elegendő ahhoz, hogy egész országrészek kerüljenek ismét császári kézre. Úgy tűnik, hiába érték évről évre ismétlődő csapások 1705-től kezdve a kurucokat, nem jöttek rá a megoldás nyitjára: a várrendszer kiépítésének megkeriilhetetlenségére. Pedig a franciákat éppen a Vauban-i módon épült várak mentették meg a katonai összeomlástól, amikor egymás után szenvedték el megrendítő vereségeiket nyílt ütközetekben. S Rákóczinak francia katonai tanácsadói voltak. . . Érthetetlen, hogy miért éppen Munkácsot igyekezett Rákóczi leginkább erődíteni, holott az kiesett a főhadszíntérről. Annak csak akkor lehetett szerepe, ha a felkelés visszaszorul az országhatár mellékére, nagyjából a kiindulópontjára. Talán arra készült Rákóczi, hogy Munkács megismétli azt, amit Zrínyi Ilona alatt, hogy évekig ellenáll akkor is, ha a kurucok kiszorulnak az országból, s megmarad hídfőállásnak az újabb támadásig? Lehetséges, hogy erre gondolt. Elvetélt terv volt, a történelem rácáfolt az elméletre. Sok még a megválaszolásra váró kérdés. Alig néhány olyan vár van amelynek szerepét részleteiben ismerjük a szabadságharc kezdetétől a végéig, forrásait feltárták és feldolgozták. A várak többségéről csak jelentések, levelek, emlékiratok elszórt említései tájékoztatnak, ostromaikról, megvételük módjáról szemtanútól származó információink szinte nincsenek. 74
