Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): A végvárak és végváriak sorsa (1699-1723) - Studia Agriensia 11. (Eger, 1991)
N. Kiss István: A katonaparasztság sorsa 1699-től a 19. század második feléig
katonára 1076 nemes határőr esett.86 A napóleoni háborúk korszaka után az erdélyi határőrvidéken 90 ezer magyar és székely, 70 ezer román és kb. 1000 szász és más nemzetiségű lakos élt, azaz a katonaparasztok között a magyar elem erős túlsúlya érződik, jóllehet Erdélyben akkor már a románság volt többségben.37 A szervezési táblák szerint (1770) állandóan szolgálatot teljesítő 2140 gyalogos és 286 lovas határőrt szükség esetén 18 264 főre lehetett kiegészíteni. Eltartásuk évi 170 ezer forintba került, azaz ,,egy viszonylag kis összeg fedezni tudta a hat ezred fenntartásának költségeit. A megtakarítás így évi 1 255 964 forintot tett ki.”88 Az erdélyi határőrvidék fenntartásával a bécsi kormányzat 88%-os költségmegtakarítással tudott ugyanannyi katonát kiállítani, mint a sorezredekben! Több, mint 8 határőrt állított fegyverbe a kormány abból az összegből, amelyet egyébként 1 sorkatona kiállítására költött. Ez volt a döntő ok, amelyért a Habsburg hatóságok oly határozottan védelmezték a katonaparasztok szabadságát, mint a Militärgrenze legfontosabb feltételét. A horvát-szlavón, valamint a többi határőr-kerületnek volt egy másik és jóval fontosabb következménye is, amelyről eddig a figyelem meglehetősen elterelődött. Azok a horvát, szerb, román és magyar parasztok, akik a határőrvidéki szervezetben éltek, 150-200 évvel hamarabb felszabadultak a földesúri függésből és kizsákmányoltságból, mint jobbágytársaik. Hasonlóan a Zrínyiek, Frangepánok, a zágrábi püspök és a magyar nagybirtokosok példájához, a császár de facto felszabadította minden katonaparasztját a földesúri terhektől, sőt az állami adók nagy részétől is. A katonai határőrvidék rendszere — éppen a feudális reakció felerősödésének korszakában (1711-1848) — jómódú szintre emelte és mentesítette a földesúri kizsákmányolástól a parasztság százezres tömegét; 1851-ben a Horvát- -Szlavon, a Bánáti és az Erdélyi Határőrvidék 33 549 km2-t tett ki, 1 009 109 fő népességgel.39 Bár a Határőrvidék belső története nem mentes a válságoktól és a katonaparasztok időnként súlyos vóráldozatot kellett, hogy hozzanak, mint a fenti statisztikai adatok bizonyítják ez a régió az államterület 10,3%-án, a népesség 7,6%-a számára szabad és jómódú paraszti állapotot biztosított egészen az általános jobbágyfelszabadításig. Ez a sajátos és előnyös helyzet egyaránt kiterjedt a horvát, szerb, német, román és magyar parasztokra, de a nemzeti történetírás eddig mindenütt elhanyagolta a Határőrvidék szabad paraszti jellegének kellő méltatását és jelentőségének a késő feudáliskori, illetve a kapitalista agrárfejlődésben (kulák-réteg) való értékelését. A katonaparaszti szabadság nagy szerepet játszott a régi magyar királyság gazdasági és társadalmi történetében és biztosította a gazdasági és szociális felemelkedést a jobbágyság jelentős része számára, mind az országban szétszórtan, mind később a Határőr- vidéken zárt egységekben, egészen a jobbágyfelszabadításig. 41
