Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): A végvárak és végváriak sorsa (1699-1723) - Studia Agriensia 11. (Eger, 1991)
N. Kiss István: A katonaparasztság sorsa 1699-től a 19. század második feléig
képpen megőrizték függetlenségüket a 18-19. század folyamán a szekszárdi apátság praedialistái is, jóllehet maga az apátság nem épült újjá a török pusztítás óta.28 Erdélyben 1767 és 1821 között, öt országos összeírás tanúsága szerint, a paraszti népesség 25%-a ólt szabadparasztkónt korábbi, vagy aktuális katonai szolgálata fejében.29 Végül utalnunk kell rá, hogy az 1848-as jobbágyfelszabadítás végrehajtása során számos olyan falut említenek, amelyeknek patonaparaszt lakosai30 a törvény alkalmazásáig megtartották régi szabadságukat. Mialatt az ország belsejében, a változott körülmények között, a nagy- birtokosok már igyekeztek megszabadulni a katonaparasztok tömegétől, a déli határszélen a bécsi kormányzat hozzálátott az állami katonaparaszti rendszer kiépítéséhez. A török kiűzése után a Száva-Duna völgy és a Bánát elpusztult és annak jórészt lakatlan területein a Habsburg uralkodó, megszabadulva a nagybirtokosok és a nemesi rendek ellenkezésétől, mint egyedüli és kizárólagos földesúr lépett fel, aki erre a területre telepítette le ortodox vlach és katolikus horvát katonaparasztjait. Mint ismeretes, a vlachokat, ezt a török elől futó balkáni pásztornópet, már 1635-ben beengedték Szlavóniába, ahol határvédelemre alkalmazták őket. Különböző uradalmak és kamarai birtokok puszta területeire telepítették őket és az új telepesek mindenféle földesúri adózástól szabadok voltak s kezdettől fogva házközösségi rendszerben éltek. Horvátországban a szabadparasztokat ellenségesen fogadó nagybirtokosok tiltakozása a 17. század elejéig teljesen meggátolta a csak a császártól függő vlachok betelepítését.31 A Határőrvidék 1700 körül megindult betelepítésénél a bécsi Haditanács a nagy uradalmakban kialakult katonaparaszti rendszert vette alapul. Itt is kb. akkora katonatelekkel számoltak, mint az uradalmakban, de az eltérő természeti feltételek miatt növelniük kellett annak nagyságát. A telepítési körzet földjének „bozótos, mocsaras és teljesen elvadult jellege” miatt32 kétszer akkora telket osztottak a huszároknak, mint a Muraközben: 12 helyett 24 horvát holdat. E rendszerben az uralkodó nemcsak mint tulajdonos és főparancsnok állt szemben zsoldos seregével, ami a monarchiabeli katonai struktúrát általában jellemezte, hanem központi földesúri minőségében ültette szabad telekre katonaparasztjait. Maga a katonatelek eleinte ideiglenes használatra volt csak átengedve - akárcsak az uradalmi szervezetben! — és csak későn, 1850-ben nyilvánították azt örökbirtokká. „A határőrség mint a katonatelepesek fegyveres ereje” működött33 és a bécsi kormány igyekezett is őket ebben az állapotban megtartani; az övezetben nem fejlesztették az ipart és megtiltották, hogy a határőrökön (Grenzer) kívül ott más is földet szerezhessen.34 Ez a körülmény nem szolgálta ugyan a terület gazdasági fejlődését — pl. a manufaktúrák létesítését —, de igen hasznos volt a Haditanácsnak, mert a határvédelmen kívül olcsó és nagy létszámú hadsereget biztosított külső háborúi számára. Persze a Határőrvidéken, csakhogy ez megkerülhetetlen feltétele volt a fő célkitűzés biztosításának, az erős és olcsó hadsereg fegyverben tartásának. A feudális terhektől való felszabadítás az olcsó határőrezredek fenntartásának kulcskérdése volt. A többi határőrkerület szervezése a 18. század első felében, így pl. a Bánátban, a horváth-szlavóniaival azonos körülmények között ment végbe. Némileg különbözött ettől az erdélyi határőrezredek felállítása, mert itt hiányoztak a puszta területek, s így nem tudtak mindenkinek katonatelket juttatni,35 és mert a katonai szervezetbe bevont parasztok egy része már korábban harcos szabadparaszt, vagy éppen nemesember volt. A székely ezredek területén pl. 1770-ben a szervezés lezárása után, 3876 paraszti 40
