Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): A végvárak és végváriak sorsa (1699-1723) - Studia Agriensia 11. (Eger, 1991)
Czigány István: Regularitás vagy gerillaháború (Gondolatok a magyar hadügyi fejlődés kérdéseihez
haderő keretein belül tudja kibontakoztatni. A Rákóczi vezette kuruc állam elvileg törekedett ugyan egy reguláris haderő létrehozására, de ennek hiányoztak a pszichikai és anyagi feltételei. Rövid távon csakis külföldi fegyveres segítség, vagy zsoldoscsapatok félfogadása hozhatott volna megoldást. Az előző az adott politikai és katonai helyeztben, főleg 1704 után már illuzórikus volt, a másik alternatívát pedig eleve lehetetlenné tette az anyagi alapok hiánya. Például, midőn 1709/10-ben XII. Károly svéd király Poltavánál szétvert hadseregének maradványaiból mintegy négyezer fő Rákóczi szolgálatába állott, de a fejedelem még néhány hónapon keresztül sem tudott gondoskodni ellátásukról.19 A Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári békeegyezmény lehetőséget nyújtott arra, hogy a kuruc hadseregben harcolt katonák rangjuk megtartásával szolgálatot vállaljanak a császári hadseregben. Példaként említhetjük Beleznay Jánost, Babócsay Pált, vagy Bagossy Lászlót, akik a fejedelem ezredeseként léptek át a III. Károly haderejébe, ahol az előbbi két főtiszt tábornoki rangot ért el, míg Bagossy az 1717-es tatár betörés alkalmával a szatmári hajdúság parancsnokaként küzdött az ellenség kiveréséért.20 Ám ezeknél jóval ismertebb azoknak a katonáknak a sorsa, akik elutasítva a szatmári béke által felkínált lehetőséget, inkább külhonban vállaltak szolgálatot. Korszakunkban az idegen földön vállalt katonáskodás megszokott jelenségnek számított. Esterházy Miklós nádor a 17. század első felének nagyformátumú politikusa szerint csupán lengyel földön mintegy 30—40 000 vitéz fordult meg.21 Bár azt az elkövetkezendő esztendők kutatásainak kell tisztáznia, hogy a magyarországi katonáskodó rétegekből hányán vállaltak zsoldosszolgálatot az európai uralkodók hadseregeiben. XIV. Lajos francia király például jelentős számú magyar huszárt alkalmazott lovasságánál, amelyet a császári szolgálatban állók „francia kurucoknak” hívtak. A bajor választófejedelem is előszeretettel alkalmazott magyarokat. A már említett Lidi ezred mellett további köny- nyűlovas egységeket is felállítottak, s egyes adatok szerint 1696 körül a huszárezredek száma négyre szaporodott, amellett Miksa Emánuel testőr- ségében még hajdúkat is alkalmaztak. Találunk azonban magyarországi származású vitézeket az augsburgi városi gárdában éppen úgy, mint a svéd király német földön toborzott ezredéiben.22 Miután a 17. század végétől a könnyűlovasság Európa szerte egyre keresettebb lett, így a kuruc emigráció tagjainak általában nem okozott gondot elszegődni Európa valamelyik uralkodójának hadseregébe. Máriássy Ádám Rákóczi egyik kedvenc ezredeskapitánya lengyel, orosz, majd török szolgálatban kamatoztatta katonai tudását, tábornoki rangot érve el. Jávorka Ádám volt kuruc kapitány, akinek nevéhez az áruló Ocskay László brigadéros elfogása fűződött, szintén orosz, török és lengyel földön katonáskodott, s mint a lengyel király ezredese idős korában Czartoryski Ágost jószágkormányzójaként fejezte be életét. Cserey János kuruc alezredes I. Péter cár szolgálatába állt, ezredessé léptették elő, de közel egy évtizednyi katonáskodás után visszatért Erdélyben lévő birtokaira, ahol teljes visszavonultságban élt. Igen sokan álltak közülük a francia király zászlai alá is. Elég talán utalnunk Ráttky György kuruc ezredeskapitányra, aki francia generálissá avanzsál, vagy Dávid Zsigmond kapitányra, aki brigadérosi rendfokozatot ért el a francia hadseregben. A leglátványosabb karriert kétségtelenül Bercsényi Miklós fia Bercsényi László futotta be. Nemcsak szorgalmasan lépett előre a katonai ranglétrán, hanem egyetlen idegen származásúként elnyerte a francia marsalli rangot, s mint a lovasság főfelügyelője sokat tett a huszárság fejlesztéséért. Sok magyar vitézt 30
