Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
R. Várkonyi Ágnes: 1687 és az érdekegyeztetés stratégiái
R. Várkonyi Ágnes 1687 ÉS AZ ÉRDEKEGYEZTETÉS STRATÉGIÁI Előadásom témáját hadd világítsam meg egy véleménnyel és egy szituációval. A vélemény a következő: ha a magyar nemzetet annyira lealacsonyítják és mellőzik, hogy még saját hazája védelmére is méltatlannak tartják, az joggal elkeseríti az egész nemzetet, sérti az ország törvényeit és beláthatatlan következményekkel jár. S a szituáció: Bécsben jelentette ki a magyar haderő ügyében csaknem másfél évtizeden át a Habsburg-kormányzat vezető köreit megosztó vita végén, 1698-ban az Udvari Kamara elnöke, gróf Breuner Siegfried.1 Természetesen akár magyar főúr vagy magyar várkapitány, akár bármelyik felső-magyarországi köznemes sem fogalmazhatott volna másként. A magyar végvári társadalom fejlődésbeli válságaival, részvételével az oszmán hatalmat visszaszorító nemzetközi háborúban kitűnő szerzők sokasága foglalkozott és foglalkozik ma is.2 Mélyreható elemzésekkel vizsgálták a háború másfél évtizedében már a jövőre kapukat nyitó terveket, a török hatalom alól visszafoglalt Magyarország új berendezkedését is.3 Előadásomban e két vonulat a magyar végvári társadalom ügye és Magyar- ország új berendezkedése között kimutatható összefüggésekről beszélek. Szükségszerű volt, hogy a Habsburg Birodalomba tagolódó Magyarország saját hadserege nélkül, lefegyverezve lépett át a 18. századba? Vagy a magyar végvári társadalom átmentésére nyílhatott alternatív lehetőség? Kiindulópontul 1687 a Habsburg-abszolutizmus és a magyar rendek mindmáig kevés figyelemre méltatott kompromisszuma szolgál. A közel három évszázaddal ezelőtt megnyílt pozsonyi országgyűlés hetedhét Európára szóló látványossággal demonstrálta az uralkodó - az immáron örökös király - és a magyar rendek egységét. A kilencéves József főherceg az első Habsburg, aki koronázási szertartásán zsinóros magyar ruhát visel. A menetben a magyar rendi főméltóságok viszik az uralkodói jelvényeket, a kardot az ifjú Zrínyi Ádám főlovászmester, Miklós fia, a kivégzett Péter unokaöccse tartja. Magyar lovasok emelik a Szent Korona országainak címereivel ékes zászlókat, a hídpadlót piros-fehér-zöld színű posztó borítja. Kilenc mázsás ökör forog a nyárson, a köznép örömére pénzt szórnak. Acsády még azt is megírta a milleneumi Magyar Nemzet történet lapjain, hogy a koronázási lakoma 15 ezer forintba került, de rossz volt. Minket azonban most más érdekel. Az országgyűlésen két ezred szolgált katonai pompával és biztonsággal: a Starhemberg-ezred és Pálffy Károly gróf magyar ezrede. A kor felfogásában ez azt fejezte ki, hogy a választott királyságból örökös királysággá változott Magyarország sem nélkülözi saját hadseregét.4 Látszat volt ez vagy valóság? Az 1687-1688. évi pozsonyi országgyűlést történetírásunk meglehetősen szélsőségesen értékeli. Ácsády szerint az ország ezzel vesztette el önállóságát, és lett az örökös tartományok szintjén a birodalom része. Szekfü viszont 7
