Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
R. Várkonyi Ágnes: 1687 és az érdekegyeztetés stratégiái
a „Magyar történet"-ben azt hangsúlyozza, hogy éppen ellenkezőleg. Az ország állami különállását éppen az 1687. évi országgyűlés törvényei tartották fenn az örökös tartományokkal szemben. A rendek nagy engedményeket tettek a modern kormányzati áramlatnak, de nem ingyen, puszta „hálából”. Én úgy látom - s remélem, ez hamarosan olvasható lesz a megjelenés előtt álló Magyarország IV. kötetében is majd -, hogy az országgyűlés a Habsburg-abszo- lutizmus és a magyar rendiség kompromisszuma volt. Tudjuk, hogy ezt a kompromisszumot az országgyűlést megelőzően hosszas tárgyalásokon dolgozták ki, és nem minden vihar nélkül tudták keresztülvinni. Nemcsak a rendek, a Habsburg-kormányzat is tett engedményeket. Ismeretes, hogy az ország új berendezéséről már 1684-től kezdve folytak tárgyalások a bécsi kormány- szervekben. Theodor Mayer szavaival élve, ez az első „reformjavaslat” Magyar- országra nézve katasztrofálisnak tűnt. A fegyverjog alapján a magyar főméltó- ságviselők, magyar politikusok nélkül készült döntés az ország berendezéséről. 1687 nyarán azonban a Habsburg-kormányzat vezetői és a magyar politikusok bécsi tárgyalásán megegyezés született: Magyarország a Habsburg-dinasztia örökös királysága lesz, az ország alkotmányát átalakítják, de politikai, gazdasági, hadügyi intézményeit a magyar politikusok közreműködésével közösen alakítják ki. Erre utal a rendek országgyűlési prefációja: nagy általánosságban, de mégis a konzervatív rendi frazeológiához képest újszerűén fogalmazták meg az országgyűlés célját: „országunk megőrzésére”, „jólétünk, fennmaradásunk biztosítására” kell, hogy döntéseket hozzanak.5 Mi késztette a Habsburg-kormányzatot és a magyar rendeket, hogy ezt a kompromisszumot megkössék? Jelentős történelmi fejleményeket sohasem egyetlen tényező határoz meg. Most is egész sereg körülményt kell figyelembe vennünk. Mindazt, amely a katonai sikerek és hadi nehézségek sorát, továbbá a Szent Szövetség tagjait, közöttük a Habsburg Birodalmat, főleg pedig Magyarországot megrázó válság jelenségeit felöleli. 1686-87-ben nemcsak a távoli Európa közvéleménye hitte úgy, hogy a török legyőzetett. A magyar társadalom már Buda ostroma idején átélte az oszmán világ elmúlását. Egyetlen példát idézek Eger tiszteletére: A várat, miként ismeretes, csak 1687 decemberében adta fel Rusztem pasa, de már 1686 nyarán elterjedt a hír, hogy az egri törökök végórájukat élik. Egy martonfalvi ember földesuránál, az egri Ólai bégnél járt bent a várban és a bég feleségétől hallottakat így terjesztette tovább: „az egész Eger várában csak négy ember sem eszik búza kenyeret . . . rettenetes discursus vagyon a janicsár és a közönséges török között . . . nagy a sírás rívás közöttük . . .”f> A nagyharsányi győzelem 1687 augusztus 12-én végérvényesen megpecsételte a Szent Szövetség hadi fölényét az oszmánok felett, bekövetkezett, ami Buda visszavívásánál elmaradt, a nagyvezér hadserege megsemmisült. A császári haderő előtt pedig megnyílt a lehetőség, hogy a hadműveletek színterét áttegyék a Balkán északi térségébe.7 Csakhogy a császári hadsereg katasztrofális állapotba jutott. „A császári hadsereg igen legyengült, az embereknek és a lovaknak alig van erejük hogy a táborokat elérjék” olvassuk Villars ezredes 8
