Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)

Lőkös István: „Üdő mulatás közben szerzett versek” Koháry István költészetéről

kő oszlopra / vala fel építve”, freskóján Daedalus és Icarus históriája megfestve, majd egy „Cyprus hajlék” vonja magára figyelmét, benne „Aeneás gállyá- ját” ábrázoló „függő kép”, s aztán - némi pihenés után - citrom-, narancs-, pomagránát- s „Más több gyümölcs fák” közt violák és gyöngyvirágok tarkította zöld pázsiton visz útja. Körötte röpködő énekes madarak. Aztán egy folyóhoz ér, benne fürdőzők, kik kedvtelésből halásznak, rákot fognak, majd meg „egy szép lövő házban” találja magát, ahonnét „kő pádimentu- mos . . . hosszú szép út” vezet a „vad kertbe” (állatkertbe), hol „sok szarvas”, dámvad, nyúl, róka, egy mély árokba „rekesztve” „farkas és medve” látható, más helyen „erdei kanok”, „nyestek, s-nyusztok”, oroszlán, tigris, párduc, „Unicornis”, rinocérosz tanyázik.

E pompázatos kert legszebb ékítménye vitathatatlanul a „nagy mesterségesen rakott fontana”, mely láthatóan uralja az ábrázolt térséget. Koháry ezért is időzik mellette oly hosszan, no meg a kompozíció is megkívánja, hisz az eddig látott szépségek fakasztotta ámulatot még fokozni kell. A „fontána” szépsége hetedhét országra szóló, híre „messze sok országra” „el-folyt”, s „jártak is messzünnen . . . csudájára.” Anyaga alabástrom, márvány s velencei réz. Ez utóbbiból készült „czifrázott csévék” aranyként fénylenek, az alabástrom hófehér, a márvány pedig „mint a Csöppente« vér”. Az antik mitológia alakjai eddig is kísérték útját, itt azonban valósággal eluralják e pompás művészeti alkotást:

Ottan a Neptúnust, ősz nagy szakállával, hosszú három ágú, hegyes villájával, tengeri csigábúl, edgyütt lovaival, ki-csinálták szépen, csuda nagy munkával.

Neptúnushoz közel, egy felől Nymphákat, más felől pediglen, láttam Syrenákat, letették az mellyek, drága násfájokat, s úgy látczott hogy mint-egy, mosták orcájokat.

Azokhoz nem messze, Diána mosódott,

amelyhez Actoeon, mivelhogy vágyódott, igen ólalkodva, feléje lopódott, s fejének vesztére, melléje vonyódott.

Azontúl továbbra, voltak satyrusok,

kiknek ellenében, látczottak Faunusok, vólt kürtölő Triton, kedves Trombitások, s magokhoz hasonló, ékes Musikások.

Árion is ottan, mintegy musikálva, alabastrom kőbűi, ki vala faragva, s ő musikálását, az halak hallgatva, körűié valának, éppen reá bámúlva.

276