Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)

Lőkös István: „Üdő mulatás közben szerzett versek” Koháry István költészetéről

tetízve . . hol a . . gyenge abroszokra, s hímmel vart formákra” virágot hintenek; hol „drága kő pohárokban” „lotombergi bor”, „finum Tokai”, „mézes mályi” csillog s az „Ételt az Asztalnok, s italt az Pohárnok” rendeli „jó karban”, majd „muzsikások” jönnek, hogy „. . . kedvünket ujicsák, s örömre fordicsák, a szomorúságrúl / nagy szép vigasságra, hozzák mulatságra terhes gondgyainkrúl”.26 De így lesz érthető és magyarázható a Koháry-versekben az idő változásának, a „mulandóságmotívumnak” gyakori felbukkanása, „az asz- kézis, a múlandóság hangsúlyozása”,27 sőt a halálkép gyakori megjelenítése, mely utóbbi a vallásos barokk líra közismerten kedvelt témája. A rabságban heVerVe bánat MVheLYében fáraDVa, HenYéLés táVoztatására koholt Versek strófáiból idézhetjük illusztráció gyanánt az alábbiakat:

Óránként közelget, engem is kerülget, az keserves halál, hálójában kerít, s kelepcében térit, engem is fel talál, az minthogy el véltem, sőt ugyan elhittem, tőlem nem messze áll.

Lészek há tőrében, esem ha kezében, vallyon ki segíthet,

az midőn fojtogat, engemet nyomorgat, jót velem ki tehet, lőtt mérges nyilától, s éles kaszájátúl, kicsoda őrizhet.

Óltalmát senkinek, sem hasznát semminek, akkor nem vehetem, mindentűi megválnom, kelletik távoznom, könnyen elvélhetem, azért életemet, s már elmúlt üdőmet, árnyéknak hihetem.

Porrá válik testem, az kinek kedveztem, s eltelik férgekkel,

orromat, szememet, számot, füleimet, elfollyák mérgekkel, nagy varas békákkal, rút mérges kígókkal, egyben férkeznem kell.28

Fentebb már utaltunk rá, hogy a Koháry-életmű versanyagának jelentős hányada sajátos körülmények között született: a Thököly börtönében töltött évek alatt, illetve Eger ostrománál történt sebesülését követően. Kényszerszituációkban tehát, amikor a kétségbeesés és a lelki egyensúly megtartásának alternatívája között választhatott. Úgy tűnik: a barokk ember magatartásformájának egy fontos eleme, a konstancia adhatja meg kulcsát e sajátos körülmények között született költészetnek. Árnyaltabban fogalmazva, a konstanciá- nak az a változata, amely nem a beletörődés, a megalkuvás, ellenkezőleg az önerőre támaszkodás, az emberi méltóság megőrzésének kifejeződése.29 „A jó és balsorsnak egyaránt ellenálló magatartás, a világ bizonytalanságaiban csak saját erőbe, méltóságba, kötelességteljesítésbe menekülő és kapaszkodó ember, az erkölcsi cselekedet önértékébe vetett rendíthetetlen hit éppúgy összefér a eonstantiá\&\, mint a mindenkori helyzetbe való beletörődés, a kompromisszum, a megalkuvás, sőt a gyáva elbújás.”10 Nos, úgy hisszük, fölöttébb állhatatosnak kellett lennie annak a személyiségnek, aki a munkácsi várbörtön viszontagságai között nem a reménytelenség, a kétségbeesés, nem az elveket feladó megalkuvás, hanem a megpróbáltatásokat is elviselhetőbbé varázsoló múzsák csábításának engedett. S hogy ez nem volt könnyű, sőt

274