Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Lőkös István: „Üdő mulatás közben szerzett versek” Koháry István költészetéről
melyek közül előbbvalóu! mindig az oratoria tekintendő” továbbá: „a beszéd szabályai a naponkint való előadásokban kizárólag Cicero műveiből, s Aristoteles retorikájából s ha jónak látják, költészettanából veendők és magyarázandók”.1'’ Poétikai stúdiumainak forrása lehetett egyébként a jeles portugál jezsuita, Soarez (Cyprianus Soarius) 1560 körül megjelent és Európa-szerte népszerű és használatos poétikai kézikönyve, a De arte rhetorica libri trés ex Aris- totele, Cicerone et Quintiliano deprompti is, amelynek első magyar fordítása nem sokkal Koháry gimnáziumi tanulóévei után, 1670-ben jelent meg Nagyszombatban.17 Aligha van okunk kételkedni abban, hogy az oly népszerű munka latin nyelvű változatát a nagyszombati diákság már Koháry idejében kézikönyvként használta. Nem lehet tehát kétséges, hogy Koháry, amikor Nagyszombatot elhagyva a bécsi egyetemre iratkozott, már tudta mindazt, amit a barokk kor poétikája a költői mesterséggel s az eloquentiával kapcsolatosan előírt, az arisztotelészi költészettanból kölcsönzött, s már a reneszánsz, majd a barokk idején a kor igényeihez hasonlított imitatio kötelező elvét"1 éppúgy, mint az ugyancsak antik gyökerű retorikai alakzatokat, avagy a műformák ismeretét. Fel kell tételeznünk ezt mindenképp, hisz aki stúdiumait oly magabiztos fölényességgel zárta le a „Bétsi Universitásban”, mint Koháry tette, annak a fent mondott diszciplína, tehát a költészettan szabályait is eminens szinten kellett tudnia. A feltételezést kortársi ítélet is hitelesítheti - ha mindjárt közvetve is. A pályatárs Gyöngyösi István írja, miként jeleskedett 1666 végén az ifjú Koháry a filozófia „végső próba-kövén”, azaz a nyilvánosan rendezett, a stúdiumokat lezáró dispután: „. . . amaz sok Méltóságos Herczegi, Fejedelmi, Gróffi, Úri és Főnemesi Rendekbül álló Ifjúságnak ki-színlet[t] virágjával dütsőségesen ragyogó Bétsi Universitásban Philosophiájának végső próbakövén, az egész város nevezetesb Böltseinek nagyobb része jelen létében, sok erős ellen-vetések között . . . azon Philosophiájabeli böltseséget, mint méltán csudálható ritka virágot úgy adta világosságra, hogy azért annak szokása szerént, érdemes Homlokát dütsőségesen környül véjendő Borostyán koszorú helyett, az mostani Fölséges Első LEOPOLD Császár és koronás Király Urunk ő Fölsége nagy árú Arany Lánczal kerítette körül Nyakát . . .”IM Erudíciója természetesen nem csupán a poézis színpompás terepeire s a költészettan, valamint a bölcselet szférájára korlátozódott, legalább oly jól ismerte a barokk kor képzőművészetének alapelveit és gyakorlatát, miként amazokat. Okkal hangsúlyozza Varga Imre, hogy „mint a korban általában, a művészetek határai nála is összemosódrtak . . .”, verses műveiben .......a kép ek, szobrok, műalkotások . . .” „eseményes történetekké” válnak, s tudunk arról is, hogy előszeretettel írt embléma-mottókat, „emblémákat magyarázó verseket.”2" Thaly Kálmán már 1876-ban közölte azt az 1666. augusztus 20-án Bécsben kelt Koháry-levelet21 (anyjának írta), amely a második tanév anyagát képező fizika stúdiumait záró disputájára készített emblémájának leírását tartalmazza, s amelyet - mint művészi hajlamának, adottságainak, tájékozottságának, felkészültségének dokumentumát - célszerűnek látjuk idézni: „Hogy pedig Ngod mégis távúlrúl tudja: mibűl vagyon az emblémámnak fundamentu271
