Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Fenyvesi László: Buda ostromai és a Duna-mellék pusztulása egy 1687-es siralomvers tükrében
sai és gyümölcsöskertjei'*1 közelében már nem egyedül vertek tanyát a mezőváros megmaradt lakói, mivel „Tizen hét Faluval Szorultunk volt egyben” - folytatja információit Mihály deák,''1 Azt azonban már nem árulja el, hogy polgártársain és a becseieken kívül, még mely településekről érkeztek ide földönfutók. Viszont nem mulasztja el megint nyomatékosan hangsúlyozni, hogy „torkig tele voltunk a Súlyos Ínségben”.''2 A Somlyón éppen úgy hideg őszig maradtak, mint két évvel azelőtt az Angyali-szigeten. Ekkor viszont, részben az erősbödő hideg miatt, másrészt az éhhalállal fenyegető nagy éhség okán, a menekülők hatalmas tömege betelepedett a régóta feldúlva és üresen álló mezővárosba.'" Buda ugyan ekkor már hónapok óta felszabadult,'“ de megint úgy tűnt, megismétlődik a Becse előtti menetrend. Ugyanis rendkívül kemény hangú parancsolat érkezett Rác- kevére a székesfehérvári törököktől,'" mely kicsit és nagyot egyaránt gályarabsággal fenyegetett meg, ha nem akarnak adózni.'" Menekülni már nem volt hova, s bár nem vették tréfára a fenyegetést, de mivel nem volt miből fizetni, bízva a budai és a pesti keresztény helyőrség támogatásában is,'" elszánták magukat a védekezésre. Miként döntésüket is egy akarattal hozták meg, akként kezdtek neki a végrehajtásnak is: hozzáláttak árokkal, sánccal és sorompókkal körbekeríteni a mezővárost, mindezeket pedig megerősítették vigyázó strázsákkal.9* A „Pogány” nagy bosszankodással értesült lázadásukról, és sietve rájuk küldte büntető-portyázó alakulatait két ízben is, hogy baromként pórázra fűzve. Fehérvárra hajtsa őket.1'9 Szerencséjükre ez mégsem következett be; Mihály deák közelebbről meg nem jelölt értesülései szerint azért nem, mivel a „Kegyelmes Isten” még idejében megszánta híveit, és meglágyította a „pogányok” kemény szívét.11*’ Lévén hogy ’odaföntről’ nemigen maradt fenn olyan írásos vagy egyéb forrás, mely kiállná a forráskritikai vizsgálódások próbáját, ezért a pennaforgató deáknak ezt a közlését nem tudjuk értékelni. Lényegesen racionálisabbnak tűnik viszont az a magyarázata, mely szerint ismét behódoltak, továbbra is vállalták az adózást a törököknek, akik meghagyták őket mint adófizetőket."" Pénzük viszont már egy garas sem volt, ezért a behódoltató törökök „el vitték máié s árpa Kenyerünket” - tájékoztat a meglehetősen szokatlan adózási fizetőeszközről a városi jegyző.102 A minden képzeletet felülmúló nyomor és iszonyatos éhínség csak ekkor szakadt igazán a tengernyi megpróbáltatást átvészelt mezővárosiakra és a falusiakra, hiszen most már mindenükből kifogytak.101 Megettek mindent, ami ehető volt, még talán azt is, ami ehetetlen.104 Jellemző a minden képzeletet felülmúló drágaságra, hogy egy kila szeleletlen cirokért 2 forintot, ugyanannyi kölesért pedig a kétszeresét fizették, már amennyiben egyáltalán „Kaphattunk pénzén ez nyomorúságban” - sóhajt fel a deák.105 A búzakenyér is megmaradt, ámde csak egyes jó memóriájú vének emlékezetében, akik még ráemlékeztek, „mely Kedwessen éltünk” vele - írja Szabadszállási Mihály. Bizony nem volt más lehetőség, még a sódarálókon is árpát és kölest őrlettek, sőt a tiszta korpából úgyszintén kenyeret süttettek.106 Az élelmesebbek és a kevésbé finnyásabbak, esetleg az éhenhalás szélére sodródott szerencsétlenek pedig alkalmasint bizonyos ínyencfalatokhoz is hozzájuthattak: 244
