Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
R. Várkonyi Ágnes: 1687 és az érdekegyeztetés stratégiái
megtörik egy, az egész vitézségnek órája mind megbomlik és egyik a másik nélkül heábavaló. A vitézségnek óráinak kerekei ezek: józanság, vigyázás, szorgalmatosság, fáradság, állandóság, tudomány, bátorság, értelem, gyorsaság, experiencia, és száz más kit meg nem számlálhatunk . . . mind concurrál- nak ennek az órának az alkotmányára. De mind ezek is heábavalók, ha egyik kiugrik helyéből vagy eltörik vagy megbomlik s megcsorbul . . . egy szorgalmatosság, egy vigyázás törjék ki ebből az órábul, ihon az egész óra eltörött, egy részegség, a mely az óra kerekeinek rozsdája, álljon belé, ihon nem fog forogni tovább az óra . . . ”25 Nyilvánvaló, hogy a végvári katonaság reformja akkor is elodázhatatlan, ha Magyarország a nemzetközi szövetség egyenrangú tagjaként, államhatalmi szinten vesz részt a törököt kiűző háborúban. Sőt a magyar hadrendszer korszerűsítésére a 17. század folyamán több reformjavaslat készült. Ezeket Schwendi, Nádasdy javaslataitól kezdve Zrínyi, Batthyány, Esterházy és mások művein át Pálffy javaslataiig, végre egyszer össze kellene gyűjteni és ki kellene adni. Eloszlatva azt a régi és makacsul továbbélő hiedelmet, hogy a hadtörténelem csak a csaták története lenne. Az 1663-1664. évi háború hadireformjai, majd Thököly hadserege, végül a Szent Liga zászlója alatt a török ellen harcoló ezredek bizonyítják, hogy a magyar haderő még ebben a tönkrement állapotában is működőképes, és jó vezetéssel megújítható. A vitézlő rend túlélőképességének okaival régebben Takáts Sándor, újabban Nagy László foglalkozott. Egybehangzóan megállapították, hogy „fizetett rendes katonaság” „hivatásos és alapvetően szolgálatból élő állandó katonaság volt.”26 Ha meggondoljuk, hogy központi irányítás alatt állt, szilárd szervezet, intézmény, testület, némileg már az állandó hadsereget jellemző vonásokra ismerünk. Sebesültjeiről, az elesettek özvegyeiről, árváiról testületileg gondoskodott. Kiváltságai (szabad földhasználat, birtok, kereskedelem) egybevágtak más országok feudális viszonyok között szervezett állandó hadseregeinek kedvezményeivel, noha a súlyos viszonyok között sajátos, nemegyszer torz formákat öltöttek. A hazai körülmények a fegyverrel szolgálók csoportjainak sokaságát hozták létre, iratoskatonák, szabad legények, hajdúk, parasztkatonák, Erdélyben a „puskások”, „armasok”, „paljasok”, székelyek, a foga- rasi „boérok” mind magukban hordták egy egységes hivatásos katonákból épülő állandó hadsereggé szervezés lehetőségét. Számolnunk kell a várakban és a várak körül felhalmozódott gazdasági, kulturális értékekkel. A vár lakóházak, paloták, raktárak, műhelyek együttese. Malmok, fegyvertárak, sütőkemencék, templomok vészeltek át másfél évszázadot a várfalak mögött. A végvár vonzáskörében kézművesek sajátos csoportjai gyökeresedtek meg. Ez az ugyancsak félig parasztipar a várakban, az állandósult háborúval megnyílt piacon fejlődött ki, és nem véletlen, hogy a legerősebb csoportja Győr vonzáskörében jött létre. A végvári társadalmat a társadalom szinte minden rétegéhez fűzték rokoni kapcsolatok. Megteremtették a magyar katonai nyelvet, sajátos kultúrát, szokásrendet fejlesztettek ki. Képalkotó világuk, életformájuk, az országgyűlésekig eljutó érdekvédelmi mozgalmaik nagyrészt még feltárásra várnak. A katonai hivatás már apáról fiúra öröklődik.27 Vagyis a végvári társadalom szerves része a korabeli Magyarországnak. Annak ellené15
