Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
R. Várkonyi Ágnes: 1687 és az érdekegyeztetés stratégiái
elbocsátanak, s a válasz, hogy a fegyelem minden köteléke elszakad.15 Méltán állíthatjuk, hogy a császári hadsereg magyar ezredei nemcsak az elmaradt fizetés és a botrányos ellátás miatt lázonganak. Féltik családjukat, a falut, az országot. A hadiélet természetes velejárója az életveszedelem. De a jövő létbizonytalansága elviselhetetlen. Mire számíthatnak, ha a háború kellős közepén szélnek eresztik őket? Helyzetüket azonban csak Magyarország hadügyeinek rendezésével együtt lehet megoldani. 1686-1687 táján tehát ezek és más körülmények kényszerítették a Habs- burg-kormányzatot és a magyar főméltóságviselőket az érdekek egyeztetésére. Kérdés, működőképesnek bizonyult-e a pozsonyi kompromisszum? A hadisikerek szerint feltétlenül. A magyar nemesség magáénak vallja a háborút, jobban, mint bármikor. Jellemző például Csáky István levélváltása Fehérvár ostromáról. 1688. május 9-én még azt írja az ostromtáborba Zichy Istvánnak, hogy a törököket „nehéz lesz fészkükből kiugrasztani”, ha securi- tást és egész erőt nem látnak, mindazonáltal „bizon szivbül akarnám csak az alatta lévő magyar vitézlő rendre nézve is, ha Isten kegyelmetek mostani szándékát boldogítaná”.16 Négy nap múlva pedig, amikor megérkezett Bécsbe a székesfehérvári török őrség kapitulációs kérelme - szükségesnek véli megjegyezni - „Kiben mind eő Fölségének, s mind Méltóságos udvarnak egész kedve tött s kívánom, hogy még az idén kegyelmed szorgalmas munkája által Canisa, Szigeth is Fehér Warat kövesse.”17 Nándorfehérvár megvétele (1688. szeptember 6.) azért országos ünnep, mert úgy vélik, a hadszíntér kívülre helyeződik a sokat szenvedett országon, és hamarosan békét kötnek. Az általános reményt már augusztus 16-án megfogalmazzák, Barkóczy Ferenc egyik kémje hozta a hírt a török táborból: az oszmánok „meghunván . . . sok nyughatatlanságot, gondolnák, inkább hajlandóbnak lenni az békességhez, mintsem az hadakozáshoz.”18 A balkáni hadjárat első sikerei (Botocsin, Nis, Viddin) ugyancsak a közeli béke kilátásait erősítik meg. „Csakhamar a törökkel való békességet várhatnék”.19 Méltán állíthatjuk, hogy 1688-1689 az uralkodó és a magyar főrendek viszonyában a legzavartalanabb két esztendő a török háborúk folyamán. Az ország új berendezkedési terveit valóban a magyarok bevonásával kezdik kidolgozni. Láttuk, legégetőbb kérdés a magyar hadinép, a végvári társadalom helyzete és az ország hadügye. Az új alkotmány elvileg biztosította, hogy mindkét kérdést országos keretek között rendezzék. A pozsonyi országgyűlési törvények az uralkodót és az országot egyaránt biztosítják az önálló magyar hadseregről, noha ezt országgyűlési törvény nem mondta ki külön, de nem is volt rá szükség. A rendek az Aranybulla ellenállási záradékának eltörlésével biztosították az uralkodót, hogy fegyverüket nem fordítják ellene. Viszont András király dekrétuma „salvis aliis legibus et libertatibus Hungáriáé” tollaltatik. Vagyis úgy törlik el ezt a régi törvényt, hogy Magyarország egyéb törvényeit és szabadságait megtartja az uralkodó. A becikkelyezés minden zavaró részlete ellenére még 1699-ben is az Udvari Kamara kétség nélkül állíthatta, hogyha az országot megfosztják saját katonaságától, az törvénysértés.20 Vajon reális lehetőségként számolhattak vele az 1680-as, 1690-es évek12
