Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)

Praznovszky Mihály: Nemesi magatartásformák a török kiűzésének idején

tettek egyes főurak féktelen magatartásukkal, fékezhetetlen harácsolásukkal, amelynek nemcsak a jobbágyok, hanem gyakorta a nemesi birtokok és jövedelmek is áldozatul estek. Ilyen oligarcha volt Balassa Imre is, akinek életútja vázlatos felrajzolásán keresztül egy nemesi magatartásmódot is be tudunk mutatni vizsgált időszakunkban. A Balassa család neve jól ismert a magyar történelemben akármilyen vonatkozásban is nézzük. Minden különösebb kutatás nélkül jól kimutatható nemzedéki láncolatot tudunk felrajzolni azok közül, akiket Nagy Iván igen találóan „izgékony vérűeknek” nevez. Csak néhány név említése is rögtön igazolja, nem alaptalan állításunk.

Balassa Imre 1534—1550 között maga sem tudja tán, hányszor cserélt hívet. Várait s benne Őt magát hol a török, hol Szapolyai ostromolja.

Balassa Menyhért még az irodalomtörténetbe is bevonult a róla írt kortársi dráma jóvoltából. Valóban színpadi alak. Majdhogynem rendszerességgel cserélte gazdáit, mindig kitűnve rettenthetetlen bátorságával az éppen soros ellenség elleni harcban.

Balassa János egész életét feláldozta a török elleni harcban, s mégis a császári börtön várt rá és Dobó Istvánra, vélt vagy valós uralkodóellenes összeesküvésük miatt.

S mindenképpen igaz az is, hogy magának a költőnek Balassa Bálintnak az élete sem tartozik éppen az eseménytelen biográfiák közé.

Balassa Zsigmondot 1616 januárjában pedig ostrommal űzte ki Kékkő várából Teuffenbach Rudolf, s vetette fogságra a nagy urat, akit törökkel való praktálással, hűtlenséggel vádoltak.8

Semmiképpen nem szakítja meg ezt a sort Balassa Imre, akinek élete az 1660-as évektől 1683-ig szüntelen hadakozásban, üldözésben, fogságban és ostromban, fényben és fogságban telt el. Éppen azt a húsz esztendőt öleli fel szertelen életútja, amelyben a magyar nemzet előtt felcsillant a függetlenné válás, a török alóli felszabadulás ígéretes lehetősége, majd pedig tényleges megvalósulása. Életútja mindazt a sorslehetőséget felvillantja, amely több osztályos társának is megadatott, de másként éltek vele.

Nem akárki volt Balassa Imre. A Felvidék legnagyobb birtokosai közé tartozott, aki többek között Vág—Beszterce, Divény, Kékkő, Salgó,Surány és Eberhardkő várát s a hozzá tartozó uradalmakat bírta. Amellett királyi tanácsos, kamarás, Pest Pilis és Solt vármegyék főispánja s magát, „eques auratusnak” nevezte.9 (Egyébként is szeretett magának címeket adományozni, de még inkább szeretett volna országos tisztséget betölteni, de ez soha nem sikerült minden ármánya ellenére sem.)

71