Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)

Praznovszky Mihály: Nemesi magatartásformák a török kiűzésének idején

igazság kedvéért hanem mások „nyomorításáért”, papnak mennek. Ha katonáskodnak mindenféle kóborlóval adják össze magukat s máris generálisnak képzelik magukat.

De nemcsak egy művelt, világot látott, önmagát a nemzetért minden jószágával feláldozni kész főnemes látta így osztályos társait. Egy jómódú köznemes Kende Gábor is keserű szavakra fakadt 1668-ban amikor rendje fiatalságáról s általában a nemességről panaszkodott. „A nagy egyenetlenség, elsőségre való vágyódás, egymáshoz való hitetlenség, kételkedés nem bocsát semmire bennünket és talán az is veszt el mindnyájunkat.”4

Minden bizonnyal ez csak a mérleg egyik serpenyője. Voltak művelt, világot látott, gazdag ismeretekkel rendelkező nemesek is. Voltak, akik ha a politikát nem is értették teljes összefüggés-rendszerében, ha szellemi horizontjuk szűköcske is volt, de az adott pillanatban készen álltak akár életük feláldozásával is a haza védelmére sietni. De vajon mennyien voltak ők? Kétségkívül ők voltak kevesebben. Az egyik közelmúltban bemutatott példánkon Menyői Tolvaj Ferenc életútján5 is végighúzódik az a tény, hogy messze kirítt osztályából. A tanuló és tanító, a vármegyei közszolgálatot teljesítő, a hazát fegyverrel védő majd életének summázatát versben megörökítő köznemes alakja és személyisége egyediségével tűnik elénk a század végén. „Néhány művelt főúr és középbirtokos nemes, néhány árutermelő földesúr, művelt arma- lista s a protestáns egyházi értelmiség munkája, ez volt minden amire építhettek” Zrínyi Miklósék.6

Pedig a tét nem volt kicsi a 17. század második felében. A kibontakozó Habsburg-ellenesség végső soron egy új, reformizált nemesi társadalom megteremtését tűzte ki célul. Ennek megvalósítási kísérlete magában foglalta a Wesselényi-féle összeesküvést, a bujdosó mozgalmat és a szerencsétlen végű Thököly-felkelést. A rendi anarchia és a rendi centralizáció éles küzdelmének társadalmi bázisa és cselekvő végigvivője a jómódú köznemesség, a bene- posseionatus volt, amely társadalmi, gazdasági, és politikai érdekeinek védelmében vett részt a kibontakozó szervezkedésben. Ezek között úgy véljük meghatározó volt, a gazdasági érdek, amely a vasvári béke után igencsak kényes helyzetbe került. A török hódoltság területének megnövekedése, a korábbi hódoltsági birtoklás megrendülése alapvető érdekeiben gyengítette meg a nemesség osztályhelyzetét. Rendi kiváltságainak védelmében pedig nemsokára szembetalálta magát a rendi centralizáció új képviselőjével, a fejedelem köré csoportosuló katonaréteggel és hivatalnokréteggel, amely zömmel már a kisnemesség erősödő hatalmát jelezte igen élesen.7 E bonyolult társadalmi belső feszültség fokozásához pedig csak újabb veszélyhelyzetet jelen70