Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Bánkúti Imre: Buda 1684. évi ostroma
Magyar egységek a hadszíntér valamennyi területén tevékenykedtek. Legnagyobb létszámban, mintegy 8000-en Buda alatt a nádor, Esterházy Pál parancsnoksága alatt harcoltak. A magyar csapatok egy része a még mindig török kézen lévő Érsekújvárt tartotta ellenőrzés alatt, más egységek pedig a Drávánál, illetve a Thököly ellen küzdő császári hadoszlop keretében működtek. Ha pontos létszámot nem is tudunk mondani, de megállapítható, hogy magyar katonai egységek az ország lehetőségeihez képest vettek részt az 1684. évi hadműveletekben. Önmagukban véve azonban kevés erőt jelentettek ahhoz, hogy a törököt kiszorítsák az országból. A Porta, miután a békekötésre tett erőfeszítései sikertelenek maradtak, kénytelen volt a hatalmas birodalom maradék erőforrásait mozgósítani. A török sereg legjobb egységei Bécs alatt elvesztek, ezért 1684 elején már válogatás nélkül toboroztak a janicsáregységekbe, s az oszmán haderő nagy része kiképzetten ázsiai parasztokból állott. A szultán féltette Budát, ezért saját kezűleg megírta Ibrahim pasának és a főbb tiszteknek, hogy ha feladják a várat, megöleti őket. Egyúttal Bekri Musztafa aleppói pasát tette szerdárrá, aki mintegy 20 000 embert összeszedve, 1684. június 21-én Buda alá érkezett, hogy a császáriak hadműveleteit kívülről akadályozza.2 Buda ostroma A török haderő bizonyos lebecsülésének dokumentuma az a részletes jelentés, amelyet a bécsi ostromot (rabként a török táborban) személyesen átélt, majd Törökországot is megjárt tapasztalt hadmérnök Luigi Marsigli 1684. június 28-án írt Velencéből I. Lipót császárnak (ebben már Konstantinápoly ostromáról is említést tesz!) Nem tudjuk persze, hogy ezt a jelentést tanulmányozták-e a bécsi vezérkarban, de Marsigli véleménye aligha állhatott szöges ellentétben a császári hadsereg főtisztjeinek felfogásával. Budáról pedig, amely a fősereg támadásának célpontja volt, ezt úja az olasz hadmérnök: „A technika és a természet nem támogatja a hely fontosságát, úgyhogy a törökök nem tudnak hatásosan védekezni, ha csak nem pótolják lövészárkokkal és fedezékekkel a természet hiányosságait, amit azonban elhanyagoltak, tudatlanságuk és nemtörődömségük miatt negligálták a technika segítségét.”3 A mintegy 40 000 főből álló császári főerő számára az utánpótlás biztosítása miatt döntő fontosságú volt a Duna-vonalának birtokbavétele, a folyón való közlekedés zavartalanságának megteremtése. Ezért először a tavaly 44
