Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
R. Várkonyi Ágnes: Hozzászólások a tudományos tanácskozás előadásaihoz
vallanak. Itt a vár és a város különböző pólusain nagy seregtestek mozogtak. Az ostrom jellegéről s a magyarok részvételéről azonban sokat elárul az ostromnapló, amit tudtommal a Hadtörténeti Intézet készít kiadásra. Amit eddig ismerünk, az is figyelemreméltó: a hajdúkat a rohamcsapatok első soraiba állítják, bátorságuk, ügyességük és nem utolsósorban az államhatalmi szinten részt vevő országok katonáinak kímélése miatt. Vagy érdemes megemlíteni Esterházy János győri vicekapitány hajdúit, akiket a vár Duna felőli oldalán indított álrohamnál vetettek be és iszonyatos vérveszteséget szenvedtek. Sőt, a kor kiváló Habsburg-birodalmi hadvezérei ismerték fel, hogy a török elleni hadjáratokban a magyar lovasság nélkülözhetetlen és ha ez igaz, akkor a fegyvernemi szinten való részvétellel is kellene foglalkozni. Nem vagyok hadtörténész, de a szűkén vett hadászati eseményeknél úgy vélem igen körültekintő és a kor realitásának megfelelő vizsgálatokra van szükség. Az eddigi ismereteink sem adnak rá okot, hogy kétségbe vonjuk a közismert megállapítást: egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalóak. Végül úgy vélem, hogy a magyarországi társadalom már azzal is letette a maga foglalóját az oszmán hatalom európai hatalmának visszaszorításában, hogy 150 évig harcolt, fenntartotta államiságát, ha csonka formában is, történelmi tapasztalatok sorával szolgált, amit azután a Habsburg hadsereg és a többi Buda alatt harcoló európai hadsereg kiváló hadvezérei és haditisztjei hasznosítani tudtak. Minden korban és minden társadalomban vannak izgága, deviáns, gyáva, haszontalan, közönyös emberek és nem hiányoztak ezek természetszerűleg a korabeli magyar nemesi társadalomból sem. Nem felejthető azonban, hogy egy társadalom minőségét igen nagy mértékben befolyásolják a körülmények, a terhelések, a rendelkezésre álló eszközök. Úgy vélem, a reális kép, a tudományosan hiteles kép kialakításához mindig is nagyon körültekintő vizsgálatokra, mérlegelésekre van szükség. Babits Mihály híres tanulmányában a kiváró mentalitásról, mint magyar sajátosságról beszélt. Lehetséges, hogy ez is működött. De működött a mentálisgátlás is, hiszen, ha egy vármegyében janicsárcsapatok állomásoznak, vagy a tatár hadak fenyegetésével kell számolniok, esetleg császári ezredek beszállásolásának néhányszor már megtapasztalt örömei elé néznek, nincs az a férfi- lakosság, amelyik elmegy az ország másik régiójába harcolni nem létező fegyvereivel. (Október 19-én.) II. A török hadiberendezkedésével foglalkozó előadások nagyon sok új szempontot adtak a magyarországi erőviszonyok reális felméréséhez. Gaál Attila mintaszerű előadása Jeni-Palánk váráról nemcsak az Othmar Pickl professzor fontos előadásában felvázolt, majd Sugár István tanulmányában egy 310
