Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyarországi végvárak a XVI-XVII. században (Tanulmányok) - Studia Agriensia 3. (Eger, 1983)
Szakoly Ferenc: Végvár és hódoltság
sósorban — e legálisnak tekintett tevékenység révén nyert felhatalmazásit minden rendű és rangú végvári fegyverviselő, hogy a hódoltsági jobbágynéptől kizsarolja mindazt, amire magának és családjának a már akkortájt is kimaradozó zsoldból nem futotta. Szigetvár leghíresebb és egyben utolsó parancsnoka, Zrínyi Miklós dunántúli főkapitány oly keményen bánt a gondjaira bízott hódoltsági jobbágyokkal, hogy eljárása az 1565-ben ideküldött kamarai vizsgálóbizottságot egyenest a zsidók egyiptomi sanyargattatásaira emlékeztette.4 A végbeli kapitányok hovatovább a magukénak tekintették a várukhoz tartozó hódoltsági helységeket; úgy osztogatta azokat katonáiknak, mint ahogy a szultán osztogatta ugyanazon falvakat a maga hűbéreseinek. A zsold kipótlásának eme módszere olyannyira elterjedt, hogy már az 1553-as ország- gyűlés határozatai is kénytelenek voltak kimondani: a kapitányok „neque Turoarum iin morém villás atque oppida sibi in Timarios conscribant ac pro libitu possideant”5. A török apparátus e téren tapasztalható közömbösségét és a végváraknak a hódoltság-adóztatásban elért sikereit látva a helységek magyar magánbirtokosai is élénken érdeklődni kezdtek a hódoltsági adószedésben rejlő jövedelemszerzési lehetőségek iránt. Egyesek —, hogy a birtokaikhoz hozzáférhessenek — az azokhoz legközelebb eső végvárakban vállaltak szolgálatot, mások ezek katonái közül választották gondviselőt, a többség azonban beérte az e gyakorlatból következő jogsértések felhánytorgatásával. Erőteljes fellépésük már a XVI. század dereka táján arra kényszerítette az uralkodót, hogy a végváraknak adott szabadságokat — jóllehet ez a szisztéma nagyban tehermentesítette a kincstárt — visszavonja, illetve megnyirbálja. A viharos gyorsasággal végbement repri- vatizálás következtében a végvárak közvetlen hódoltsági érdekeltsége fokozatosan csökkent; a hódoltsági magyar befolyás legfőbb tényezőjévé a magánföldesúr vált, s meg is maradt annak egészen a török kiűzéséig. Mindebből azonban korántsem következik, hogy maguknak a végvári katonáknak a szerepe megszűnt vagy akárcsak csökkent volna. A végvárnak mint védelmi egységnek és közösségnek természetesen összehasonlíthatatlanul kevesebb jutott, mint a XVI. 90
