Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyarországi végvárak a XVI-XVII. században (Tanulmányok) - Studia Agriensia 3. (Eger, 1983)

Varga J. János: A XVI-XVII. századi katonaság szervezetének kérdései. (Különös tekintettel a főúri parancsnokság alatt álló dunántúli katonaságra)

rancsnokságük alatt álló katonaság létszámára vonatkoznak, segítségükkel mégis alátámaszthatjuk a fenti megállapítást. Az első összeírás 1626. augusztus 30-án kelt, s eszerint Esterházy Miklós 7 hadnagysága 719 főből állott. Egy 1634 szeptemberében fölvett mustraj egyzék a Barkóczy László főkapitány kardja alá rendelt katonaság létszámát 502 főben jelöli meg.34

Csaknem 30 évvel később Esterházy Pál udvari lovasságát 257 főből állította ki és ugyaniakkor 217 katonát fogadott föl hópénzen.35 A gyalogságra vonatkozóan két 1626-ból fönnmaradt adattal rendelkezünk. Ezek szerint Miklós nádor 7 vajdasága 324 főt számlált, a „kék gyalogok” pedig 101 katonát.38 Adataink természetesen nem elegendőek ahhoz, hogy az Esterházy-katonaság teljes létszámát meghatározzuk, nagyságrendjük azonban elégséges ahhoz, hogy olyan méretű katonai erőt tételezzünk föl, amilyen a Batthyányák parancsnoksága alatt állott.

Joggal föl tehetjük a kérdést: vajon miért éppen a XVII. század első felében, s főleg a század közepén bővítették a dunántúli főurak szervitorok'ből álló egységeik és a parancsnokságuk alá rendelt királyi fizetésű katonaság létszámát? A választ a kor gazdasági, politikai és katonai viszonyaiban kell keresnünk.

Korszakunkban a Dunántúlon a nagybirtok abszolút túlsúlyban volt. A közéjük beékelt közép- és kisnemesi gazdaság csak annak árnyékában létezett, sőt a főurak e földeket is — gazdáikat szervitorokká téve — saját befolyási körzetük kiszélesítésére használták föl. Az ország nyugati felének főurai országos tisztségeket töltöttek be, birtokadománnyal lekötelezett szervitoraikkal irányították gazdaságukat és magánkatonaságukat, s kezükben a végvárak egész sorára kiterjedő rendelkezés, valamint a katonai és úriszéki bíráskodás jogával élet-halál urai voltak. Mindez sértette más szférák: a nemesi vármegye s a központi hatalom érdekeit, sőt időnként gyengítette is azokat, ugyanakkor jelentősen hozzájárult a sikeres védekezéshez. Ugyanis, amikor a zsitvatoroki békekötés után nem került sor nagy török hadjáratra, s ezért a király csökkentette a végvári őrség létszámát, a megmaradtak pedig rendszertelenül kapták a fizetést, amikor a vármegyék alig adózták, amikor a király és a rendek igyekeztek egymásra háríta128