Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyarországi végvárak a XVI-XVII. században (Tanulmányok) - Studia Agriensia 3. (Eger, 1983)

Varga J. János: A XVI-XVII. századi katonaság szervezetének kérdései. (Különös tekintettel a főúri parancsnokság alatt álló dunántúli katonaságra)

ni a védelem terhét és felelősségét, s közben a békekötés pontjait megszegve újabb és újabb falvakat hódoltatott meg a török, a Dunántúlt mégis megvédték. De nem a békekötés pontjai, hanem — amint Zimányi Vera írja — a fizetés nélkül is őrhelyén maradó végvári katonaság, a jobbágylakosság ébersége és néhány kiemelkedő főúr éleslátása, az a felismerés ti., hogyha a törököt nem tudják megállítani, sőt visszafordítani, az ország függetlenségét és egyben birtokaikat is elvesztik.37 Amikor a XVII. század közepén — mintegy a közelgő felszabadító háborúk nyitányaként — fokozódik a török elleni harc, a dunántúli főurak újjászervezik és feltöltik megfogyatkozott egységeiket, ahogy korábban is tették a tizenötéves háború kezdetekor és feltehetően már a XVI. század közepén a nagy török offenzíva idején. E kiemelkedő főurak közé tartoztak a Muraközben a Zrínyiek, részben a Mura—Rába közötti területen, de nagyobbrészt a Rábától északra a Batthyányak, Nádasdyak és a Dunántúl északnyugati szegletében az Esterházyak.

129