Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyarországi végvárak a XVI-XVII. században (Tanulmányok) - Studia Agriensia 3. (Eger, 1983)
Benczédi László: Végváriak életviszonyai a XVII. században
bányavidéki főkapitánynak — a nemes vármegyék vártára való fát szoktak volt egész télen hordatmi, s most is, amely végházak helyben maradtak, s vannak, megadják, de ide kegyelmes uram senki semmit nem ad, ami miatt nagy fogyatkozásunk vagyon, mivel rajtunk a tél, s tűz nélkül nem lehet a kapuban az őfelsége hajdúja”.15 Érdekes egyébként megfigyelni, hogy ehhez hasonló panasz — a nagy téli hidegben, éjszaka a katonák tűz nélkül kénytelenek strázsát állani — éppen a másik olyan városi végházból, ti. Szatmárról maradt ránk,16 amely Várad elveszése (1660) után ugyancsak ez idő tájt került a végvári védelem első vonalába. Ugorjunk ezek után egy nagyot, s hogy a kört szélesítsük, nézzünk körül egy kissé Tokaj tájékán. Ha Füleken a vármegyei nemességgel, Korpomán pedig a kiváltságolt várossal való konfliktusokat vehettük számiba, úgy itt Tokajon elsősorban a Rákóczi- földesurasággal szembeni ellentét ötlik a szemünkbe. Az itteni végzés — a végvár ún. „törvénye” — szerint az olyan katonák, akik házbeli szálláshoz jutottak, évente egy tallért fizettek a lakhelyükért, ha pedig szőlőjük volt, azután dézsmával tartoztak. Ámde az 1665 és 1670 közötti évekből származó panaszok tanúsága szerint a földesúri tisztviselők a hordó boron kívül még egy csöbör bor ráadást követeltek, ha pedig a katona meghalt, akkor az udvarbíró a szállására rámenvén, az árván maradt családot kitúrta, s a földesúr számára foglalta le a lakrészeket.17 De a házbeli szállás még így is kiváltság volt, mert a nagy létszámra való tekintettel (miután egy-egy „házikóban” olykor 10—12-en is összezsúfolódtak), a többség ismét csak a városon kívülre szorult. Ezek aztán a környező falvakban, Tlaktaközben és a hegyaljai mezővárosokban találtak átmenő szállásra, úgyhogy hadi szükség esetén a kapitány 7—8 helyről gyűjtötte össze az embereit.18 Sok városbeli polgár kijelentette: inkább egy követ tart a házában, semmint őfelsége szolgáját.19 A katonák tele voltak panasszal: fize- tetlenségük miatt nem tudják megadni a házbért, sokan a fegyverüket kényszerülnek eladni, hogy tartozásuktól szabaduljanak. Ráadásul a földesúri tisztek is ott akadályozzák őket a pénzszerző tevékenységben, ahol éppen tudják. Ha kimennek az erdőre, 105
