Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyarországi végvárak a XVI-XVII. században (Tanulmányok) - Studia Agriensia 3. (Eger, 1983)

Benczédi László: Végváriak életviszonyai a XVII. században

hogy maguknak, vagy eladásra valami fát vágjanak, az udvarbíró visszakergeti őket, mondván, az erdő Rákóczié, nem őfelségéé. Amikor pedig a Tiszán kereskedéssel próbálkoznak, még só- és gyümölcsszállító szálái'k fáját is elveszik tőlük a földesúri alkalmazottak.20 Panaszt emeltek a vitézek vicekapitányuk ellen is, aki ritkán lakik benn, nem kel a védelmükre, sőt maga is sanyargatja őket, Debrecenből Tokajba, s onnan Kakasfalvára hajtatja velük juhnyájait és disznócsordáit.21 Sanyarú sorsukat ecsetelve ők is a múltba tekintenek, s keresnek onnan vigasztalást: az „öreg fejedelemasszony”, azaz Lórántffy Zsuzsa idején mindezek a bajok, lám, még ismeretlenek voltak.22

1670 elején a későbbi kuruc felkelésben és Thököly mellett híressé vált Farkas Fábiánt nevezték ki tokaji főkapitánynak. Ö elszörnyülködve látta a Tokajban uralkodó rendetlen-összevissza állapotokat. Többek között ezt írta Csáky Ferenc felső-magyarországi főkapitánynak az 1670 tavaszi nemesi felkelés kitörésének előestéjén, március 22-én: „itt Tokajban annyifelé vannak és von- szanak, hogy egyfelé az őfelsége praesidiuma, másfelé a méltósá- gos fejedelem (I. Rákóczi Ferenc) katonái, harmadik felé a nemesség, negyedik felé a szabad legénység, rácság, akiket másképpen vicegenerális uram (mármint Pethő Zsigmond) szolgáinak mondanak, ötödik a városi közönséges rend, aki sem nemes, sem praesidium, hanem holmi mesteremberek és lakosok: mind annyi felé vonván, amennyi rendek.”23 Állapotuk „fejetlen lábság” — írta egy másik levelében —, „aki hol akar, csak ott jár”.24

Az áttekintést folytathatnánk, de az adott keretek között itt meg kell állnunk. Szemlénk arról győzhet meg, hogy az összes visszatérő, vagy hasonló vonások ellenére minden egyes végvár egyben mind megannyi különböző mikroorganizmus, amelynek megvan a maga egyedi története, sajátos arculata, másokéval össze nem téveszthető „egyénisége” is. Ha egyenként végigmegyünk a végvárak során, elmondhatjuk, hogy az egy és ugyanazon végvári élet kimeríthetetlen gazdagsága, változatossága tárul a szemünk elé. Ezért állíthatjuk: egy átfogó XVI—XVII. századi magyarországi végvártörténet, illetve a korabeli végváriak története csak igen kiterjedt, körültekintő, a részleteket is figyelembe vevő apró106