Szilasi Ágota, H.: Holló-gyűjtemény a Dobó István Vármúzeumban. Kiállítás Holló László festőművész alkotásaiból. Eger, Dobó-bástya (Eger, 2008)

figurákkal, izgatott expresszív ecsetjárással, erőteljesen faktúráit festékhasználattal, színellentétek nyomasztó hevességével gerjesztett érzelmi feszültséget. A többször megformált, lelki fájdalomtól eltorzult Bűnbánó Magdolna (1924,1929, 1932) horizont fölé magasodó impozáns alakja, a felfokozott gesztusaival ható Krisztus sírbatétele ( 1929), az átlós szerkezetű Krisztus feltámadása (192 2), vagy a lírai hangvételű, a magyar paraszti létbe transzponált Menekülés Egyiptomba (1922), s kiemelten a buja testekből fűzött Szent Antal megkísértése (1926) e korszak elsőrangú művei. E keserves, kiábrándult, ám dinamikus látásmód, e fanyar aszketizmus nem csupán a művész magánéleti konfliktusaiból, mellőzöttségéből fakadt, hanem az ország általános állapotának keserű valóságából, mely valamennyi alkotásának alapérzületét adta.

Művészi munkásságát az általánosításra való törekvés jellemezte, így az egyetemes mitológiai témák mellett szükségszerűen jutott el a magyar mondavilág képi feldolgozásához. Ipolyi Arnold munkássága és Gárdonyi Géza regényei vezették el a magyar mitológiához, kiemelten a fehér ló feláldozásának történetéhez (Fehér tó áldozása, 1929). A ló Holló művészetében, csakúgy, mint Tornyai Jánosnál, sorsszimbólum, de nála egyben a szépség, az erkölcsi tisztaság, a zavartalan őszinte létezés megtestesítője s egyben a szabadság eszméjének jelképe. Művészi előképe Majovszky Pál 1920-as évek második felében publikussá vált grafikai gyűjteményében lévő Delacroix Villámlástól megvadult ló című kicsiny gouache kép, ugyanis Delacroix festményén látható ló dinamikája köszön vissza az 1929-es Holló festményen.

Egyéb magyar témájú történelmi műveit Szent István király halálának 900. évfordulója inspirálta, ám az elkészült festményeket nem kívánta kiállítani. Egyszerűen belső indíttatásból, magyarságtudatából fakadtak. Az Esztergomi Székesegyház alapítása, Szent István temetése (1938 és 1970), Szent István felajánlja a koronát (1937), vagy a Szent István és Koppány szembenállását, harcát feldolgozó művek (Koppány leverése, 1937, Koppány felnégyelése, 1948) minden hamis túlfűtöttségtől mentes, józan, méltóságteljes, emelkedett képek.

Holló László hagyatékában csak kevés csendélet vagy tájkép található, hiszen életműve az emberről szól: sorsával, jellemével, múltjával, pszichikumával. így festményeinek jelentős részét teszik ki a portréábrázolások (Müncheni polgár, 1912, Nagyapám, 1926, Barátnők. 1929, Tisza néni, 1934, Ady Endre, 1948, Bartók Béla, I960, Petőfi Sándor, 1974). Ezek közül is különleges egységet képeznek önarcképei, mely örökség a magyar művészettörténetben különlegesen gazdag. Többségük az önvizsgálat kellékei, kétkedéseinek kivetítései. Legtöbbjük a negyvenes és az ötvenes években készült szubjektív-lírai megnyilatkozás, önmagával

9