Szepes (Schütz) Béla: Hatvan község története (Sopron, 1940)

Az egyházi (királyi) tizedek

ily módon kiváltotta. Az egri főegyház Szent János könyve szerint4 Hatvan azon helységekhez tartozott (kb. az 1549-i állapotot mutatja ki), amelyekből az egri püspöknek tizedjáran- dósága volt. A tizedeknek a káptalan által való közvetlen szedése a törökök alatt természetesen megszűnt, az egri vár gondozását a király vette át, aki általános pápai engedéllyel, a török elleni háborúk költségére szedette be az egri püspöknek, illetőleg az egri káptalannak járó tizedeket, amelyek mint a püspöki jöve­delem egy része azelőtt is és most is az egri vár fenntartására szolgáltak (ezért is nevezték azokat 1700 után királyi tize­deknek) . A törökök kiverése után a káptalan nem tudott a hatvani tizedek birtokába jutni, hiába kérte azokat a királytól 1697-ben is. Végre 1701 április 9-én generális elhatározással elrendelte I. Lipót király, hogy az egyház a tizedeit visszakapja, ennek következtében a budai kamara utasította a hatvani harminca- dost, hogy egyezzék meg a káptalannal oly módon, hogy a gabonatizedek egyelőre a fiscusnak maradjanak, míg a bortize­det a káptalan visszakapja. Ez az állapot kb. 17Ö4-ig tartott. Közbe jött Rákóczi felkelése, a káptalan sehogyse tudott hozzájutni a bortizedekhez. A Rákóczi mellett hadbaszállt hat­vaniak nem fizettek, arra hivatkoztak, hogy az 1609. évi 17. te. alapján, mint táborba szállt katonák, nem kötelesek fizetni. Végre a káptalan 1704-ben úgy látszik erélyesebb eszközökhöz nyúlt és — bizonyosan felsőbb engedéllyel — a hatvani vezető­embereket, talán a bírót bebörtönöztette. Erre a hatvaniak beleegyeztek abba, hogy a dézsmát fizessék. Az erre vonatkozó, a káptalanhoz intézett levelüket itt közöljük.5 „Ez Uj Esztendők minden kívánatos, jószerencsés dolgait kívánjuk N. D. H. káptalannak. A mint, hogy N-tok (nagyság­tok) az nálunk lévő Szőlő bély fructusának Dézsmáját kíván­ván N-ok, már most megértettük jól lehet voltunk ollyan re­ménységbe ben) , hogy meg fogjuk Nghtul nyemy de már enge­delmes szolgáy Nokt leszünk. Csak Ntok Deputált Böcsületes emberit küldgye és vegye számba mily legyen a Tekintetes N. Egri káptalan bor Dézsmája. Mire nézve az mely emberünk Gyöngyösön Nak. (nagyságtok) akarattjábul foghsághba dés- mánk miatt azon Emberünkött kérjük vegye Tekintetbe edigh való sanyaruságát és bocsátássá el. És pedigh a szegénységh, némellyek közülünk kik micsoda terméskéje volt el költötte a nagy szegénység miatt úgy, hogy se pénzül se borul meg nem adhattya. Mire nézve kérjük alázatosan mint engedelmes szol- * * Kandra K.: Adatok az egri egyházmegye történelméhez. III. 488. 5 Egri kápt. mit. 23, 31. 146

Next

/
Oldalképek
Tartalom