Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)
Mende Balázs Gusztáv: Szempontok történeti korok csecsemőhalandósági viszonyainak elemzéséhez
474 MENDE BALÁZS GUSZTÁV másrészt a feltárt, vizsgálható embertani anyag reprezentációs problémájában keresendők. A temetőt ásató és értelmező régészek, akiknek a Kárpát-medence területén belül nem kevés tapasztalatuk van a temetők belső struktúráinak felmérésében, alig-alig találkoznak olyan temetőkkel, amelyekben az elméletileg várható demográfiai viszonyok, korosztályi és nemi arányok uralkodnak. Emellett a nemre és életkorra vonatkozó ún. antropológiai alapadatoknak is megbízhatóknak kell lenniük, hiszen történeti anyagon végzett demográfiai számítások megbízhatósága egyrészt ezek hitelességén alapul, másrészt olyan statisztikai adatbázist (jelen esetben temetőt) feltételez, amely hű tükre az adott területen élő népesség demográfiai tényezőinek. Az „optimális" temetőtől a demográfus kutató azt várja el, hogy a temetkező népességnek lehető legnagyobb (esetleg teljes) számát tartalmazza, de ne hordozza a tényleges populációtól térben és időben kívül élők demográfiai hatásait. Egy több évszázadon keresztül használt temető, ahol a sírok kronológiai helyzete régészeti-topográfiai módszerekkel nem rekonstruálható, erősen eltér az optimálistól. Ezek szerint a demográfiai vizsgálatokra optimálisan alkalmas történeti anyag elé a következő feltételek állítandók: — a temető kora a belső populációgenetikai viszonyait tekintve behatárolt legyen, tehát 3-4 generáción belül maradjon (generációként 25-30 évvel számolva); — megfeleljen a statisztikai mintavétel követelményeinek, azaz lehetőleg legyen teljes (magyarán minden eltemetett egyén bekerüljön a demográfiai adatbázisba); — minél nagyobb egyedszámú minta legyen; — a csontok megtartási állapota megfeleljen az alapadatok felvételi módszerei által megkívánt követelményeknek; — a temető demográfiai képe korrekció nélkül se térjen el nagymértékben az elméletileg várható korcsoporti és nemi arányoktól. Ha ezen követelményekhez tételesen hozzárendeljük a Kárpát-medence történeti népességeinek feltárt temetőit, megállapítható, hogy valójában nagyon kevés felel meg ezen elvárásoknak. Ennek ellenére a rendelkezésünkre állnak olyan módszerek, amelyekkel korrigálni tudjuk a kiindulási helyzet hiányosságait. Ugyanakkor el kell fogadni, hogy a demográfiai-statisztikai szempontból optimális adatbázis (jelen esetben temetők) létrehozása nem a régész és az antropológus „akaratának" függvénye. Egy történeti korú népesség elméletileg várható és a jelenben értékelhető (kiásott és feldolgozott temető) formátuma között a legalapvetőbb különbség a csecsemők és gyermekek számában van. Sokkal kevesebb gyermekmaradványt találnak a régészek, mint amit az akkori rossz halandósági viszonyok alapján feltételeznénk. A hiányt különböző demográfiai modellekből nyert adatokkal ki lehet pótolni, de e pótlást egyrészt csak az ún. 0 évesek (1. életévüket még be nem töltött egyének) számának korrigálására használhatjuk, míg a többi gyerekkorosztály adatait a talált formában kezeljük, másrészt nem biztos, hogy a pótlás alapját képező demográfiai táblák és a történeti népességek között olyan mértékű a demográfiai dinamizmusok egyezése, mint azt gondoljuk. Ezért merül fel az a kérdés, hogy a temetőkben ásatások alkalmával talált gyermekek száma csakis a demográfiai viszonyokkal függ-e össze, vagy a gyerekhiánynak egyéb „külső" okai is vannak. Következtetések Mivel az 1970-es évektől napjainkig a nagyobb temetők antropológiai feldolgozásából már egyre kevesebb alkalommal hiányzik a demográfiai kép felvázolása, meglepőnek tűnhet, hogy a konkrét régészeti-történeti aspektuson kívüli feldolgozók egyike sem vállalkozott arra, hogy a gyermekhiány-probléma kapcsán adódó felvetéseket-válaszokat egy rendszerbe próbálja foglalni, csoportosítani. Az alábbiakban ezt a hiányt próbáljuk pótolni, felvállalva, hogy a probléma megoldására csupán elméleti szinten tehetünk kísérletet. A temetőkben talált csecsemők számát befolyásoló tényezőket exogén és endogén csoportra oszthatjuk. E csoportok nyitottak egymás felé, sok esetben csak hozzáállás kérdése,