Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)

Szentgyörgyi Viktor - Mezei István - Búzás Miklós: A halászkunyhó ujjlenyomata

A HALÁSZKUNYHÓ UJJLENYOMATA 411 padka és a vacok használata húzódik meg, hiszen a rajz éppen ezt ábrázolja. A buzsáki halászok kunykójának esetében visszafelé gondolkodunk. Tudjuk, hogy a tető szemből tekintve nagyjából egyenlőoldalú háromszög (24/B. kép), továbbá a fekhelyek éppen a szarufák talajra támaszkodó aljának közvetlen közelében helyezkednek el (24/B. kép 1., 2.). Az eddigi állításaink alapján pedig minden okunk megvan azt feltételezni, hogy e kettő egymással összefügg: ők sem készítettek a „feltétlenül szükségesnél" szélesebb fekhelyet vagy nagyobb belmagasságot. A zsidódi lakóházzal kapcsolatosan ismét visszafelé gondolkodunk: mivel sz - 0.54 m, és a dőlésszög most is k° = co° » 60° (a szimmetrikusan kiegészített épület szemből tekintve gyakorlatilag egyenlő oldalú háromszög), a padkát elképzelésünk szerint éppen azonmód használták, mint a nádudvari halászok. A fentebb bemutatott meggondolások azt sugallják, hogy a tárgyalt három épület között fellelhető meglepő hasonlóság mögött a szarufák aljának közvetlen közelében elhelyezkedő terület rendeltetése, használata húzódik meg. Nem tudjuk és jelen pillanatban nem is dönthető el, hogy miért használják e területet mindhárom esetben éppen fekvésre (és emiatt ülésre is). Jelenlegi tudásunk szerint elképzelhetőnek tartjuk, hogy a pásztor- és halászkultúránkban évszázadok óta fennmaradt hagyományokon kívül (vagy ezek okaiként!), e hasonlóság hátterében az épületek környezetében fellelhető hasonlóság húzódhat meg. A teljesség kedvéért számítsunk ki néhány praktikus közelítő értéket a zsidódi lakóházzal kapcsolatosan. A szimmetrikusan kiegészített épület hasznos belső alapterülete 17.2 m

2. Ebből a lakógödör mindössze 11 m

2-1 tesz ki. A lakóház belsejének köbtartalma 38.28 w

3 (ebbe természetesen a lakógödör köbtartalmát is beszámítottuk). A tető felülete 48.3 m

2. A nádtető súlya (átlagos 40 cm vastag nádborítással számolva) enyhén nedves állapotban 2899.3 kg, kerekítve 3 tonna. Az elmondottak alapján, a zsidódi lakóház esetében indokoltnak látszik H

0 nullhipotézis elfogadása, hiszen a zsidódi lelőhely adottságai mellett az idézett lakógödör fölé praktikus okokból célszerű éppen olyan tetőzetet emelni, mint amilyenhez a matematikai modell segítségével jutottunk. Az eredményül kapott lakóház természetes anyagokból korabeli felszereléssel is megépíthető, illik a zsidódi lelőhely környezeti adottságaihoz és emberi szállásra minden szempontból alkalmas. Az elpusztult tetőszerkezet méreteinek meghatározásához mindenekelőtt a „nyeles lakógödör" nagyon pontos feltárása szükséges. Mivel az (1-7) egyenlőségek a kiindulási adatokra nagyon érzékenyek, gondosan ügyeljünk arra, hogy a feltárás során elkövetett mérési hiba minimális legyen. A kardoskúti „földbeásott lakóház" rekonstrukciójának esetében, 6 cm tévedés a „nyél" teljes mélységében 26 cm hibát eredményezett a taréjmagasság számított értékében. A taréjmagasság hibagrafikonjának segítségével, az „a", „b" és „m*" görbék lefutásából azonban az is kiolvasható, hogy hasonló nagyságú (tehát néhány cm-es) tévedések a „nyél" ill. a lakógödör méreteiben máskor sokkal nagyobb hibát is eredményezhetnek. (A hibagrafikon három görbéje közül kettő is (a „&" és az „m *" görbe) a pozitív végtelenbe fut, mégpedig a derékszögű koordinátarendszer jobb felső mezőjében, vagyis abban a tartományban, ahol a valóságos értékek is elhelyezkednek. Egészen kis matematikai tudás is elegendő ahhoz, hogy belássuk: a görbék meredek részei alatt a nagy tévedések veszélye különösen fenyeget. Sekély „nyelek" esetében az m * érték nagyon kis hibája is jelentős hibát eredményez a taréjmagasság számított értékében. Hosszú „nyelek" (és/vagy széles lakógödrök) esetében pedig a b érték hibája veszélyes). Fel kell ismernünk, hogy a „nyeles lakógödrök" melyik csoportjával állunk szemben (2. pont). A kiindulási adatok és a végeredmények értelmezésében a függelék ábrái nyújtanak segítséget. A szelemen és a „nyél" segítségével beépített szarufa síkját meghatározó egyeneseket a 3/A. pontban megfogalmazott alapelvek szerint kell felvenni. Ha a számításokat nem a „nyél" legnagyobb mélységének és legnagyobb hosszának felhasználásával végezzük, akkor az egykori tetőszerkezet méreteinek meghatározásából az árkocska olyan részleteit is kihagyjuk, melyeket az ásatáson még meg lehet figyelni. A számításokhoz használandó részlet kiválasztásához pedig