Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)
Szentgyörgyi Viktor - Mezei István - Búzás Miklós: A halászkunyhó ujjlenyomata
372 SZENTGYÖRGYI VIKTOR - MEZEI ISTVÁN - BÚZÁS MIKLÓS Természetes, hogy a szórás mértékegysége a minta elemeinek mértékegységével azonosul. Mondandónk lényegének megértéséhez nem szükséges foglalkoznunk azzal, hogy az adatok szóródását miért célszerű éppen ilyen módon meghatározott „mérőszámban" kifejezni. A tapasztalat alapján ellenkezés nélkül elfogadjuk, hogy a minta (ugyanarra a dologra vonatkozó mérések sorozata) nem csupa egyforma értékekből áll, hanem nagyon különböző, egymástól eltérő értékeket adhat még akkor is, ha a körülmények - amennyire ezt meg tudjuk ítélni mindenben megegyeznek. Nem egy állandó számot (pontosabban: fix és állandó számértékkel rendelkező tulajdonságot) mérünk meg, hanem egy olyat, amelynek az értéke most éppen ez, de lehetne amaz is, egyszóval változik. A gyakorlati életben (és a tudományos kutatásban is) léptennyomon ilyen ingadozásokat mutató értékekkel van dolgunk. Ezeket hívjuk valószínűségi változóknak. Az elnevezés nagyon szemléletesen jellemzi a fogalmat: második fele mutatja, hogy változóról, tehát nem egy állandó értékről van szó, első fele pedig azt mondja, hogy ezt a változást „valószínűségi törvények szabályozzák". A jelenségeknek általában nem egy, hanem igen sok okuk van. Kicsit szerencsésebb szóhasználattal: sokféle hatás következtében alakulnak ki. A „véletlen" fogalma elsősorban filozófiai problémát jelent. Az, hogy a valószínűségi változó értékét a „véletlen" szabja meg, nem az okság elvének elvetését jelenti. A „véletlen" fogalmával voltaképpen leegyszerűsítjük a valóságot, mintegy modellt készítünk rá. Ebben a modellben „véletlennek" nevezzük azoknak az okoknak az összességét, amelyeket nem ismerünk pontosan, és hatásukat nem tudjuk sem mérni, sem előre kikövetkeztetni. A „véletlen" köre tehát nincs egyszer s mindenkorra meghatározva, s „birodalma", azt mondhatjuk egyre inkább szűkül: újabb és újabb műszerek, új tudományos eredmények birtokában olyan okok hatásait is figyelembe tudjuk venni, amelyekhez azelőtt nem tudtunk közel férkőzni, sőt esetleg nem is tudtunk a létezésükről. Ha valamelyik tényező annyira kicsi, észre nem vehető hatást gyakorol a valószínűségi változó értékére, hogy nincs értelme külön foglalkozni vele, számon tartani a változásait, akkor „hozzácsapjuk a véletlenhez". A valószínűség matematikailag precíz fogalma sokkal bonyolultabban határozható csak meg, mint a véletlené, megértése mégis könnyebb, annyira egyezik a hétköznapi szóhasználattal. Valószínű az, ami várhatóan (ha nem is biztosan) be fog következni, valószínűtlen az, amire nem számítunk, aminek bekövetkezésétől nem nagyon kell tartani. Ha egy kísérletet sokszor elvégzünk, a valószínű értékek gyakran, a valószínűtlenek pedig ritkán adódnak eredményül. Az eredmények megoszlását a valószínűségek szabják meg. Ha mindössze egyetlen kísérletet végzünk, eredményét akkor is a valószínűség törvényei határozzák meg. A valószínű értéket inkább várhatjuk eredményül, mint a valószínűtlent. Persze attól még a legvalószínűtlenebbet is kaphatjuk. De mivel ritkán kapunk ilyet (hiszen valószínűtlen), ha újra elvégeznénk a kísérletet, szinte bizonyos, hogy nem ilyet kapunk, és minél többször elvégezzük, annál inkább kialakul az a kép, hogy a valószínű értékek gyakoribbak, a valószínűtlenek pedig ritkábbak. S éppen a valószínűségeknek megfelelő arányban. A most elmondottak jelentik azt, amit a valószínűségi változókról mindjárt az elején leszögeztünk: változásukat „valószínűségi törvények szabályozzák". A valószínű értékek a mintában gyakrabban fordulnak elő, a valószínűtlenek pedig ritkábban. A valószínűségszámítás szerint éppen ezért a mintabeli relatív gyakoriságokat nevezzük valószínűségeknek. Ebből a megállapításból egyszerre két következtetést is levonhatunk. Az egyik az, hogy a valószínűség tőlünk független, változatlan „abszolút" valami. A másik, hogy a valószínűség mérhető. Mint már említettük, a relatív gyakoriságokat az eloszlásgörbe alatti területtel tudjuk mérni. A valószínűségek tehát ugyanígy mérhetők. Mérőszámuk e szerint szintén 0 és 100% között lesz. (Tudjuk, hogy az eloszlásgörbe alatti teljes területhez kell viszonyítani, ez tehát a 100%). A százalékos megadásnál azonban szokásosabb a valószínűség mérése ennek az értéknek a századrészével. (Ebben a felfogásban a görbe alatti teljes terület mérőszáma 1). Meg kell szoknunk ezt a megadási módot, mivel a használatos táblázatok általában ezt tűnteik fel. A százalékos megadás
