Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)

Szentgyörgyi Viktor - Mezei István - Búzás Miklós: A halászkunyhó ujjlenyomata

370 SZENTGYÖRGYI VIKTOR - MEZEI ISTVÁN - BÚZÁS MIKLÓS hatunk le. Ha az eloszlásgörbe végtelen számú adat vizsgálatának esetében sem szimmetrikus, ak­kor ferde eloszlásról beszélünk. A különböző eloszlástípusok közül talán a legfontosabb, a statisztikában központi szerepet ját­szó normális eloszlás. A normális eloszlást (az összes többi eloszlástípushoz hasonlóan) legpon­tosabban az a matematikai egyenlet írja le, amely eloszlásgörbéjét is meghatározza. Mivel azon­ban mondanivalónk megértéséhez az említett egyenlet pontos ismerete nem szükséges, mindösz­sze rövid, szóbeli jellemzésre szorítkozunk. A normális eloszlás folytonos, szimmetrikus eloszlástípus. Eloszlásgörbéje (melyet leírójáról Gauss-görbének is szoktak nevezni), haranghoz hasonlít, csúcsa lekerekített, sem lapos, sem he­gyes nem lehet. Lelapuló ágai mindkét oldalon nagyon messze (az „elemelkedés" miatt elvileg végtelen messze) elnyúlnak, de már a csúcshoz aránylag közel annyira a vízszintes tengely köze­lébe kerülnek, hogy sem rajzolni nem lehet, sem számításba venni nem kell őket. Formája emel­lett változatos: szélessége és a vízszintes tengelyen való elhelyezkedése a legkülönbözőbb lehet: a 17/A. képen bemutatott görbék egyaránt normális eloszlást ábrázolnak. A normális eloszlás központi szerepét két szempont is indokolja. Az egyik az, hogy a legtöbb statisztikai eljárást - köztük a legjobbakat, legérzékenyebbeket - éppen a normális eloszlásra dol­gozták ki. (Ebben nem kis része van annak, hogy ez az eloszlás matematikailag igen jól kezelhe­tő.) Sokkal lényegesebb azonban a másik szempont, hiszen ha a gyakorlat nem igényelné a nor­mális eloszlásra vonatkozó módszerek kidolgozását, helytelen úton járna az elmélet, ha csupán azért foglalkoznék a legtöbbet vele, mert matematikailag egyszerű. A tapasztalat szerint azonban a normális eloszlás igen gyakori a természetben is. Ezt a tapasztalatot a valószínüségszámítás egyik központi jelentőségű tétele, az ún. „centrális határeloszlástétel" támasztja alá. Ez lényegé­ben azt mondja ki, hogy ha valamely értéket sok apró, egymástól független hatás (egyik hatás be­következése sem befolyásolja bármelyik másik hatás bekövetkezését) alakít ki, akkor ez az érték normális eloszlású lesz, függetlenül attól, hogy maguk a hatások — ha elszigetelve tudjuk őket vizsgálni — milyen eloszlásúak. Márpedig a környező világ, különösen az élővilág legtöbb tulaj­donsága éppen ilyen: a megfigyelhető jelenségeket számtalan, többnyire ismeretlen tényező be­folyásolja és formálja úgy, hogy mi csak az „eredményt" ismerjük. Ha ennek mért értékei alkot­ják adatainkat, azok eloszlása az idézett tétel értelmében normális lesz. Azaz...a normális elosz­láshoz fog hasonlítani. A normális eloszlás harang alakú „kisimult" és „elemelkedett" görbéjét ugyanis egyetlen valóságos minta gyakorisági eloszlása sem veheti fel, hiszen ehhez véges szá­mú adat nem elegendő. A valószínűségszámítás, és a statisztika szerint ezért egy vizsgált tulaj­donság eloszlásának normalitását inkább kizárásos alapon szögezhetjük le: ha az eloszlás folyto­nos, nem szembetűnően ferde, és korábbi tapasztalat vagy elméleti érv nem szól annak normali­tása ellen, akkor - az említett valószínüségszámítási tételre támaszkodva - úgy tekintjük, hogy normális eloszlással van dolgunk. A normális eloszlás voltaképpen nem egyetlen, hanem végtelen sok eloszlást jelent, melyek a vízszintes tengelyen való elhelyezkedésükben, és szélességükben különböznek egymástól (17/A. kép). E különféle eloszlások jellemzésére a statisztikában olyan, minden esetben könnyűszerrel meghatározható „mérőszámokat" vezettek be, melyek segítségével a vízszintes tengelyen való el­helyezkedés és a szélesség számszerűsíthető, kvantifikálható. Az eloszlás vízszintes tengelyen való elhelyezkedése az adatok nagyságát jellemzi. Ha na­gyobbak lennének az adatok jobbra, ha kisebbek lennének, balra tolódna el az eloszlás a vízszin­tes tengelyen. Kézenfekvő gondolat, hogy az adatok nagyságának jellemzésére a „legtipikusabb" adatot válasszuk, azaz az eloszlás „közepét". A „közép" azonban nem precíz fogalom. Olyan, mint a köznapi nyelv legtöbb szava: nagyjából ugyanazt jelenti, de jelentésének pontos árnyala­tai egymástól valamelyest eltérhetnek. A matematika „egzakt" volta azonban pontos definíciókat

Next

/
Oldalképek
Tartalom