Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)
Fórizs István - Pásztor Adrién - Tóth Mária - Nagy Géza: Avar kori üveggyöngyök röntgendiffrakciós és elektron-mikroszondás vizsgálata. Alapadatok az üveggyöngyök genetikájához III. Az üveggyöngyök zárványai
152 FÓRIZS ISTVÁN - PÁSZTOR ADRIÉN - TÓTH MÁRIA - NAGY GÉZA Fe 20 3-nak adódtak (10. kép). Ez az összetétel nem mond ellent annak a föltételezésnek, hogy ezek a zárványok eredetileg fém állapotú vasforgácsok voltak, ugyanis a vas (és más fémek is) megolvadás nélkül is föloxidálódhatnak ún. szilárdtest reakción keresztül. Ilyenkor egy részük akár elegyedhet is az üvegolvadékkal, a nem-elegyedett rész azonban megőrzi eredeti formáját. Jellemzőbb forma azonban a csoportosan előforduló, kerekded (7. kép 2-3) vagy egyenetlen szélű (7. kép 4) zárvány. Ezek összetétele többségükben Fe 20 3, azonban ritkán fémvas és nem teljesen oxidált állapotú zárványok is előfordulnak. Egy ilyen csoport látható pl. a 7. kép 2-n. Középen van három fényes kerekded, kb. 10 jam átmérőjű fémvas zárvány (11. kép, Fe fém B2 spektrum), amelyektől távolodva hasonló méretű és formájú Fe-oxid zárványok találhatók. Ezen utóbbiak nem teljesen oxidált Fe-oxid szemcsék, állapotuk a fémvas és a teljesen oxidált állapotú vas (Fe 20 3) közötti (11. kép, FeO.B2 spektrum). Ezeket a kerekded vaszárványokat nagyobb, akár 100 |im-t is elérő Fe-szilikát fázisok veszik körül. Ilyen vagy ehhez hasonló zárványegyüttest mind a vörös mind a fekete üveggyöngyökben találtunk, bár nagyon ritkán fordulnak elő. Létrejöttük a következőképpen történhetett. Fémvasat adagoltak az üveghez. Melegítéskor a fémvas először szilárd állapotban oxidálódni kezdett, majd elkezdett elegyedni az üvegolvadékkal. Az oxidálódási és elegyedési frontok természetesen a vasszemcse vagy -forgács külső része felől haladtak a belseje felé. Repedések mentén gyorsabban haladtak ezek a frontok, így alakulhattak ki a kerekded fém vagy oxid állapotú vaszárványok. Majd elkezdődött a hűlés, aminek hatására abbamaradt a vasszemcséknek az üvegolvadékkal való elegyedése. A vasszemcsék közvetlen környezetében nagyon nagy volt az olvadék Fe-tartalma, ez a hűléskor instabillá vált és szételegyedett. Ekkor jöttek létre a viszonylag nagy Fe-szilikát fázisok, amelyek mellett Fe-Ca-szilikát és Ca-szilikát fázisok (lásd később) is keletkeztek. A folyamat első szakaszában a vas belső redukálóként viselkedett. Azok a szemcsék, amelyek teljesen föloxidálódtak, többé már nem tudtak redukálni. Különösen a vörös üvegek esetében a melegítést csak olyan mértékben és ideig végezték, amire éppen szükség volt, hiszen a sokáig tartó nagy hőmérsékleten való melegítés az adagolt vasszemcsék teljes föloxidálódásához és elegyedéséhez vezetett volna. A rézrubin kristályokat pedig üvegolvadékból csapatták ki reduktív külső és belső körülmények között. Tehát igyekeztek csak addig olvasztani a keveréket, hogy a réz nagy része beoldódjon az üvegolvadékba, de a vas egy része redukált állapotban maradjon. Ekkor formázhatták meg az üveggyöngyöt, majd elkezdték a lassú hűtést. Belső redukálóként a reduktív állapotban maradt vas szolgált. A külső redukáló környezetet pedig a szénmonoxiddús kemencebelsőben hozták létre. A kemence belseje nemcsak a reduktív környezetet biztosította, hanem a lassú hűlést is, hiszen a rézrubin kristályok keletkezéséhez időre volt szükség. A vas belső redukáló szerepét az a jelenség is bizonyítja, hogy a vas-oxid zárványok körül gyakran fordulnak elő az átlagos rézrubin kristályoknál nagyobb fémréz zárványok (7. kép 3). A mérsékelt fölmelegítés/olvasztás egyik következménye, hogy az így előállított üvegben az olvasztás során keletkezett gázbuborékok egy jelentős része bennrekedt az üvegben, onnan nem tudott kijutni. Tehát a vörös opak üvegek buborékossága nem a mester tudása alacsony szintjének következménye, hanem az átlátszó és áttetsző üvegekhez viszonyítva egy egészen más technológiát jelent. Megfigyeltük, hogy a nagy ólomtartalmúak kivételével a vörös opak üveggyöngyökben a kristályos szemcsék közötti üvegszerkezetű rész homogén kémiai összetételű annak ellenére, hogy az adagolt fémvas miatt csak korlátozott mértékben olvasztották meg az üveget. Ez a jelenség csak azzal a gyakorlattal magyarázható, hogy először készítettek egy nyersüveget, vagyis az alapüveg (színezők és egyéb adalékok nélküli) összetevőit csak a minimális mértékig olvasztották össze. (Ezt a nyersüveget a közép- és újkori szakirodalomban fritnek nevezik.) A nyersüveget porították és összekeverték a színező- és adalékanyagokkal, majd a fönt leírt mó-
