Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)

Tomka Péter: Előszó

ELOSZO Tomka Péter A népvándorláskor fiatal kutatói 9. találkozójukat a Hadak Utján Egerben rendezték. A város pompás háttérnek bizonyult az összejövetelhez. A szervezésért Váradi Adélt illeti a köszönet — meg mindazokat, akik segítettek neki. Tisztelet és becsület azoknak, akik előadtak, méginkább azoknak, akik írtak is - a két dolog most sem vágott egybe. Megszoktuk már és érthető is. Időközben máshol megjelent munkák másodközlésére van ugyan példa, de — többnyire — elkerülendő, autópálya és egyéb nagyberuházás meg múzeumi költözködések sokszor valóban minden időt lekötnek. Köszönet illeti azokat is, akik a kötet megjelenésén munkálkodtak. Persze, ugyanígy, a többieket is eddig, most azonban a csillagok különleges együttállása következett be, végre — egyetlen fájó kivétellel — utolértük magunkat. Furcsa érzés azért: előbb írtam meg a tizedik előszót, mint a kilencediket... Az egri kötet azért is különleges, mert most az egyszer sokan tartották magukat a javasolt tematikához (utak és kereskedelem). Mint tudjuk: összejöveteleinken a tematika nem kötelező és akinek nincs a tarsolyában éppen idevágó ötlet, annak sem kell szégyenkeznie. Furcsa is lenne, ha mondjuk, az antropológusok a koponyakereskedelemről értekeznének... Magukkal az utakkal, mint konkrét műtárgyakkal (vagy legalábbis térképezhető vonalakkal) a szombathelyi különítmény foglalkozott: Négyesi Lajos illetve Derdák Ferenc és Kiss Gábor. Alapos, célzatos anyaggyűjtéssel, terepbejárásokkal azonosított római lelőhelyek füzérét útvonalként értelmezni elgondolkodtató, bár nem problémamentes. Kedvenc témáim egyike az utak továbbélése (és indokolt esetben változása). Nyilvánvaló, hogy az út a határokon fut, a határ pedig szent dolog. Fordítva is igaz: a határ rögződik, hiszen ott az út, az út pedig igencsak konzervatív dolog. Kaján kérdésem ezek után: vajon hogyan működhet egyszerre a Mócsy-féle és a Négyesi-féle rendszer és hogyan illeszkednek ehhez a Derdák-Kiss féle utak? Igazolhatók-e ezek a továbbélő vonalak a római és a középkori emlékek közötti félezer év alatt is? A szarmata Barbaricumból Farkas Csilla küldött jelentést. A korai, „aranyos" temetőrészlet korrekt közlése közben kénytelen állást foglalni a tárgyak eredetét illetően is. A keletieket (viseleti dolgok: fülbevaló, flitter, gyöngy, pixis) a bevándorlókhoz, a nyugatiakat (fibula, tükör) kereskedelemhez köti. A domaszéki, 10. találkozón immár fémvizsgálatokkal támogatva tért vissza a témához. Végre előkerült a quád Barbaricum problematikája is. Prohászka Péter rendszerezése (a kereskedelem helyei, szereplői, a túlparti útvonalak, a római export tárgyi emlékei, a germán áruk kérdése) esélyt ad a továbblépésre. Szoros kapcsolódása miatt is érdemes volt Mráv Zsolt tanulmányának magyar változatát közreadni. A brigetioi hajótulajdonos története nemcsak a dunai (egyéb) viziút használatára irányítja figyelmünket, hanem megismerteti a népvándorláskor kutatóit a Barbaricum ellátásának mechanizmusával is. Mindent összevetve, a tanulmányok mintegy ötöde foglalkozik az igen korai népvándorláskorral: nem rossz arány. Sajnálom, de nem tehetek róla: utánuk mindjárt az avarok következnek (9. századdal és antropológiával együtt a cikkek harmada). Gróf Péter úgy gondolja, hogy az avarokat a Dunakanyarba elsősorban a római út és a gázlók működése vonzotta - ez a legvaskosabb szál, ami az avar korral foglalkozó tanulmányokat a tematikához köti. Vékony fonál azért akad. Hiszen például az avar kori gyöngyök egy részéről fel lehet tételezni, hogy kereskedelmi áruként kerültek a