Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)
Balogh Csilla: Avar kori padmalyos sírok a Duna-Tisza közén
AVAR KORI PADMALYOS SÍROK A DUNA-TISZA KÖZÉN 115 A fülke- és a padmalyos sírok, bár bizonyos területi különbségekkel, de gyakran egy temetőn belül (pl. Mokrin, Szegvár-Oromdülő) és közel egy időhorizontban jelentek meg a Tiszántúlon. A Kárpát-medencében az avarokkal megjelenő fülkesírok tökéletes párhuzamai és 6. századi előzményei eddig a korábbi szállásterületről nem ismertek, tehát ha el is fogadjuk, hogy a sírforma általános ismerete Keletről érkezett a Tiszántúlra, a szokás gyakorlására csak itt tértek volna rá. Ezzel ellentétben a padmalyos sírok formai előzményei a sztyeppén megtalálhatók a középső és késői szarmata időszakban (Kr.u. 2. század második fele — 3-4. század) (SIMONENKO 1995, 346-348), valamint a 6. században is (SOMOGYI 1987, 145). Tehát elfogadhatónak érzem azt a feltételezést, amelyet a fülke- és a tiszántúli padmalyos sírok hasonlósága alapján felvet Lőrinczy Gábor, hogy a fulkesír a padmalyos temetkezés gyakorlatából a Tisza partján alakulhatott ki (LŐRINCZY 1994, 319). Összességében a padmalyos sírok kárpátmedencei avar kori megjelenésével kapcsolatban a következőt feltételezzük: az avarokhoz keleten csatlakozhatott az a néptöredék, amely a Kárpát-medencében az avarok honfoglalásával együtt jelent meg, más etnikumtöredékekkel együtt a Tiszántúlon telepedett le és sajátos temetkezési szokását, a padmalyos sírt megőrizte teljes asszimilációjukig. A 7. században a lelőhelyek számának ugrásszerű emelkedése mögött a népesség számának növekedése áll. 670 körül történt meg a szállásterület kibővítése egészen a Duna árteréig és délen Bácska egyes területeire is. Ekkor érkezhetett ide más csoportokkal együtt az a néptöredék, akik a Duna-Tisza közi padmalyos sírokba temetkeztek. Feltehetően teljes asszimilációjuk hamar megtörtént, s ezzel magyarázható, hogy a jelenlegi ismereteink szerint e sírforma a 8. századra eltűnt. A legközelebbi sztyeppei analógiák alapján valószínűleg e sírformát a Kárpát-medencébe magával hozó két néptöredék szarmata-alán hagyományú kultúrkörnyezetből szakadt ki, azonban etnikumhoz kötését jelenleg korainak tartanám. A padmalyos sírok későbbi előfordulása A 6. században a Kárpát-medencében megjelent padmalyos sírforma jelenlegi ismereteink alapján az avarok körében valamikor a 8. században eltűnt. Ugyanakkor az újabb szlovák kutatás a 8-9. században morva területeken és az ezzel határos délnyugat szlovák részeken jelentős számú lelőhelyről ismeri, és Izvorul, Sumen, Varna, Tolbuhin környéki előfordulásuk alapján ezeket bár területileg egymástól távol, mégis szlávokhoz közelálló kultúrkörnyezetbe helyezi (STASŐIKOVÁ-STUKOVSKÁ 1996, 293). A 8-11. századra datált borovcei temető korai részében az ásató 93 padmalyos sírt tárt fel, amelyek szerkezetüket tekintve megegyeznek a mi sírjainkkal. 1 5 A temetőben az ásató sírkialakítás szempontjából két típust különített el (STASSIKOVÁ-STUKOVSKÁ 1996, 293): a kis síroknál az akna és a fülke szélessége nem haladja meg a 140-160 cm-t, míg a nagy sírok esetében a teljes szélesség 260-280 cm között változott. Ezeket beásások övezik. A legteljesebb megfigyelést a 221. padmalyos sírnál tették, ahol a sírt egy 6 méter átmérőjű körárok övezi, amiben egymástól 70-170 cm távolságra lévő 20^0 cm átmérőjű cölöplyukak voltak, ezért fakonstrukcióra következtettek (STASSIKOVÁSTUKOVSKÁ 1996, 299; ABB. 6). Ismereteim szerint a Kárpát-medencében hasonló korú és típusú sír eddig nem került elő, azonban a Don vidéki 3. századra keltezhető szarmata kurgánokban több esetben figyeltek meg a padkás és a padmalyos sírok körüli kör vagy téglalap alakú árkot (BEZUGLOV-ZAHAROV 1988, 13-17). Stassiková szerint a közép-európai padmalyos sírok eltérő kultúrákhoz tartoznak, de lehetett egy közös genetikai gyökerük, ami Eurázsiában keresendő. Szláv területeken a sírtípus északi és nyugati hatásra azonban önálló fejlődési utat futott be (STASSIKOVÁ-STUKOVSKÁ 1996, 301). A 10-11. századi temetőkben szintén ritkán figyeltek meg padmalyos sírt, bár itt is feltehetően számolnunk kell a sírforma fel nem ismerésével, vagy elégtelen dokumentáltságával. A sírtípust a korszak temetkezési szokásainak összefoglalásakor Tettamanti Sarolta mint avar