Cs. Schwalm Edit szerk.: Fejezetek Heves népéletéből (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 12. Eger, 1998)

Veres Gábor: Népi kézművesiparok Hevesen

díszítő stílusában a fehér alapú edényekre helyezi a hangsúlyt, melyekre főleg kék, zöld, sötétbarna és vörös mintát rajzol, s mázzal fednek. A virágmotívumokat barna színű indák kapcsolják össze, melyek nagy méretű árvácska- rózsamotívumokból és apróbb stilizált virágmotívumokból állnak. Készítenek metszett mintákat is. Fafeldolgozó kézművesiparosok Heves mezőgazdaságában a szőlőművelés nagy múltra tekint vissza. A parasztgazdaságokat azonban ez sokáig érintetlenül hagyta. A szőlő termesztése elsősorban Hevesen és a környező majorságokban folyt, melynek müveléséhez még a XIX. század elején is más falvakból hívtak munkásokat a földesurak. Az 1828. évi összeírásban nem találkozhatunk Hevesen önállóan dolgozó kádármesterrel. Ez az összeírás, mint az korábban említésre került, az uradalmi, majorsági kézműveseket nem jegyezte fel. A hordók készítésére és karbantartására a környék földesurai külön foglalkoztattak birtokukon szakembert. Elsősorban a kereskedelem élénkülése segítette a helyi mesterek önállósodását, bár legnagyobb megrendelőik továbbra is a földesurak maradtak. A mesterek száma a XIX. század végétől emelkedik meg. A századfordulót követően Laboda Gábor alapított műhelyt az Erzsébet utcában, 1910-ben, aki ezt követően állami megrendeléseket is kapott. Kalbantner Pál, akinek családjában tradícióvá vált a mesterség, 1925-ben kapott iparengedélyt. A nagyobb volumenű termelést folytató mesterek tudtak kizárólagosan kádárként megélni. Jellemző adat, hogy 1935ben Bencsik József kádár és kerékgyártó, Borbély Gyula pedig mérlegkészítő és kádár mesterség folytatására kért engedélyt. A kádárként működő Pám Sándor pedig mellékesen hentes szakmával is foglalkozott. A II. világháború előtt a Kalbantner család Szerelem Alfréd úton álló műhelyéből került ki a legtöbb hordó Hevesen, ahol segédeket és alkalmazottakat is foglalkoztattak.