Cs. Schwalm Edit szerk.: Fejezetek Heves népéletéből (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 12. Eger, 1998)

Gyimesiné Gömöri Ilona: A hevesi dinnyetermesztés

száraz, rossz vizű térségeit, a múltban a dinnye itt nem puszta csemege volt, mint hidegebb vidékeken, hanem életszükséglet, amit a pusztai lakos a természettől kapott a tikkasztó hőségben, hogy szomját oltsa. Csodálatra méltó, ha belegondolunk, a természet ott osztja szét kincseit, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

2 Az éghajlaton kívül a másik fontos tényező a föld. A dinnye a televényes, homokos feketeföldet szereti. A legjobb az ún. szűzföld, az erdőirtás és a gyeptörés. Hevest erdők vették körül, főleg északi részén. Az irtásokon és az ősgyepek helyén kiváló ízű dinnye termett. A dinnye őshazája India és Ázsia, ahol már i.e. ismerték. Európa északi részein a kora középkorban terjedt el. Magyarországon a XVI. században már szépen virágzott a dinnyészkedés. Kezdetben csak a főúri és kolostorkertek agyondédelgetett, védett növénye volt, később kezdték el a szántóföldi termesztését. A török megszállás idején bővült a fajtaválaszték, a törökök drinápolyi és szmirnai dinnyemagvakat hoztak az országba. A helyi termesztésről kevés történeti értékű forrásanyagunk van. Az bizonyosnak látszik, hogy a XVII. század elején a török által Hevesről kiűzött és a mezőváros északnyugati szögletében, a mai Alatka és Boconád környékén, az ún. Kis-Hevesre költöző magyar lakosság foglalkozott dinnyével. A jobbágyok a szűzföldek megművelése ellenében ötévi adómentességet kaptak.

3 Később is e homokos területen, a Góbis-halom környékén (a legtöbb forrás Gyolyóbis halomként említi) voltak a legnagyobb dinnyeföldek. 1772-ben megyei közgyűlés foglalkozott az Ürményi Nagy és Szalay családok „golyóbis Halmánál" lévő dinnyeföldjeinek határvitáival.

4 2 SZONTAGH Gusztáv, 1854. 8. MAJOR Jenő-PALOVICS Lajos, 1981. 58. és SUGÁR István, 1985. 274., 275., valamint utóbbi szíves szóbeli közlése. 4 HMLIV-l/b/106. 1772:310/15. és SOÓS Imre, 1975.261.