Cs. Schwalm Edit szerk.: Fejezetek Heves népéletéből (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 12. Eger, 1998)

Gyimesiné Gömöri Ilona: A hevesi dinnyetermesztés

A dinnyetermelés talán legdicsőbb korszaka a XIX. század közepére esik. A szakértők egymással versengve nemesítenek, csak a sárgadinnyének több mint kétszáz válfaját ismerték már. A mezőgazdasági szaklapokban különösen sok - a termesztést propagáló publikációjelent meg. Megalakult a Magyar Dinnyész Egylet, mely szorgalmazta új fajták telepítését, megindultak a dinnyeversenyek, a vetélkedés. A kor egyik legszakavatottabb dinnyésze Szontagh Gusztáv volt, aki „A szenvedelmes dinnyész" című, 1854-ben megjelent müvében több, kifejezetten hevesi adatot is közölt. A „Hevesi vérbélű"-nek nevezett apró fekete magvú, vékony héjú dinnyét már megkülönböztették a hevesi táj többi fajtájától, mint pl. a „Csányi görgő"? Nagy sikerrel termelték a hevesiek a „Pécsy-dinnyét" is, mely nagy tömegű, vastag héjú, nehezen romló fajta volt, így jól bírta a szállítást.

6 Mi jellemezte ekkor a termelést? A leírások szerint dinnyetermesztésre a hevesiek erdőirtásokat és gyeptöréseket választottak, esetleg olyan földet, amely előtte legalább hat évig legelő volt. Hat-tíz éves forgást tartottak. Tavasszal a földet holdanként osztották fel a parasztok között, akik azt feltörték, a haszonvételért pénzt fizettek a földbirtokosnak, aki a dinnyeszüret után azt visszavette, s a következő években sokkal nagyobb haszonnal termelt búzát és nyári veteményeket, mint a többi földjén.

7 A legnagyobb dinnyeföldek ekkor is Alatka és a Hercegtag környékén voltak. Adataim szerint itt nemcsak a földesurak, hanem árendások, bérlők is adták további bérletbe a földeket. Dobolási jegyzőkönyveink szerint évente tavasszal történt a dinnyeföldek kidobolása. Ebből az időszakból származhat a szólás, hogy „Búsul, mint akinek nem jutott dinnyeföld\ Figyelemre méltó, hogy a doboltatok csaknem kizárólag német származású családok voltak 5 SZONTAGH Gusztáv, 1854. 16-17. 6 SZONTAGH Gusztáv, 1854. 18., 47. 7 FÉNYES Elek, 1837. III. 188-189.