Cs. Schwalm Edit szerk.: Néprajzi kutatások Gyöngyös környékén (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 10. Eger, 1994)
Pálosné Nagy Rózsa: Népi vadfogási módszerek Heves megyében
hurkot vetnek - és lehet huroksor. A fojtó hurok különböző alakzatokban és különböző módon felfüggesztett hurkokból áll. A lépő lehet közvetlenül a földre fektetett és lehet deszkalapra erősített hurokszemek sora. A fojtó hurok a nyakánál kapja el az állatot, vagyis megfojtja, míg a lépő hurokba (ahogy a neve is mutatja) belelép az állat. Itt megtörténhet még az is, hogy a fejét kapkodva, a feje is beleakad egy másik hurokba, ami viszont megfojtja. Hurkokkal inkább madarakat (fogoly, fácán), nyulat, de egyes változataival nagyobb állatokat (őzet, szarvast) is fogtak. A hurkok anyaga az évezredek folyamán változott. Az ín- és a bérhurkoktól a lószőrhurkon keresztül a drót és a műanyag hurokig igen széles a skála. Ezen a vidéken az ín- és bélhurok ismeretlen, viszont a lószőrhurkokat még ma is használják, igaz ritkán, a lovak számának csökkenése miatt. Nagyfugedi adatközlőm a 60-as évek végéig lószőrhurokkal fogta a foglyot. 5-6 szál lószőrt sodort öszsze, ezt faggyúval többször végighúzta, hogy jó merev legyen és jól lehessen kezelni. Az ilyen hurok igen erős, könnyen rászorul a madár nyakára. A lószőrhurkot itt fóVnek, vagy tőröknek is nevezik. A lószőrhurkok mellett rugalmas drótból, spárgából is készülnek hurkok, ez attól függ, milyen állatot akarnak megfogni. A kisebb madarakra a lószőrön kívül alkalmazzák a rézdrótot, de a spárgát is. Adatközlőm a nyúlhurkot citerahúrból készítette, mivel ez rugalmas, de egyben jó erős is, a vergődő nyúl nem tudja elszakítani. A hurkokat minden esetben az állat tulajdonságainak figyelembevételével vetik, úgy készítik el, hogy ne legyen se nagyon szük, se nagyon bő, csak éppen olyan, hogy a vad feje „kényelmesen" beleférjen. A fojtó hurkokat a földtől kb. 20-25 cm-re (mindenkor a vad nagyságát szem előtt tartva) bokrokhoz, szőlőkaróhoz kötve, kerítések réseibe, a vad ősapájára, megszokott járására rakják le. Télen hurkoznak előszeretettel, mivel ilyenkor figyelemmel tudják kísérni a vadjárást. A vadra ugyanis jellemző, hogy mindig ugyanazon az úton jár. Amennyiben a vadjárás olyan helyen van, ahol se fa nincs, se szőlőkaró, úgy a földbe szúrnak le vas-, vagy fapálcákat, melyeket dróttal, vagy erős madzaggal kötnek össze, s erre
