Bereznai Zsuzsanna - Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bükk-vidék népi kultúrájából (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 6. Eger - Miskolc 1988))

Dobosy László: Malmok a barkók vidékén

jogosult engedélyére is szükség volt. A hengermalmok állításánál ez nem kellett. Az 1800-as évek végéig a malmok tulajdonosa a földesúr, az egyház* vagy a közbirtokosság volt. Területünkön a legtöbb malom a földesuraké és az egri papneveldéé volt. A sajópüspöki malom a rozsnyói püspökségé, a visnyói református egyházközségé, a mályinkai, a vasvári és a sajónémeti a közbirtokosságé volt. Olyan község is volt, ahol nemcsak egy, hanem több malom volt. Fényes Elek 1851-ben Bolyokon négy vízimalmot jegyzett fel. A község terjedelme és lakosainak száma nem indokolta ezt. Mónosbélen a századforduló éveiben öt vízimalom volt. 800 méteres szakaszon a bővizű patak három malmot is hajtott. Mályinkán a közbirtokosságban keletkezett ellentét miatt a kettévált tagok külön építették meg malmaikat. A vizsgált területen 46 vízimalomról, 8 hengermalomról, 1 szélmalomról, 1 szárazmalomról, összesen 55 malomról gyűjtöttem adatokat. Ha két malom volt a községben, fekvésük szerint hívták (alsónak vagy felsőnek), de leggyakrabban a molnárról nevezték el. Amelyik községben csak egy malom volt, ott a község neve szerint említették, de ezeket is mondták a molnár neve szerint pl. Mercseimalom vagy Cimmer-malom. Némely malmot különösen kedveltek a környékbeli községek, így pl. a nekézsenyi Fábián-malomnak nagy körzete volt. Az 192030-as években 11 községből is megjelentek az őrlető gazdák, pedig ott volt közelben, Omány határában az 1922-ben épült hét hengerszékes Vass-malom. Ennek oka nemcsak abban rejlett, hogy jó lisztet készítettek, hanem a gazdákkal való bánásmódban is. Itt a molnár a gazdák minden igényét igyekezett kielégíteni. Ha távolabbi faluból jöttek, különösen ha nagyobb mennyiségű gabonát hoztak, vagy éppen a víz csökkenése miatt lassabban haladt az őrlés, a „mónárné asszony" is besegített az őrlető gazdákkal való törődésbe. Szívesen megkínálta a várakozókat „pampuskával, bogácsával" vagy kelt tésztával. Ezek közül valamelyik mindig volt a konyhában. Ha kenyeret sütött, friss lángossal kínálta a várakozó őrletőket. Mondták, hogy régen az ostya, a „mónárkalács" volt az, amivel a gazdáknak kedveskedtek. Ha éjszakára is ott maradtak, reggel friss, habos tej várta az embereket. A molnár gazda egy-egy kupica pálinkával köszöntötte az őrletőket. De nem a malomban, mert ott