Bereznai Zsuzsanna - Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bükk-vidék népi kultúrájából (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 6. Eger - Miskolc 1988))

Viga Gyula: Legeltetés és pásztormigráció a Bükk hegységben

vül megtiltották az erdei legeltetést.

10 Jól megfigyelhető, hogy ezek a legelőterületek az erdőgazdálkodás és a növényföldrajzi adottságok maximális figyelembevételével kerültek kijelölésre. Jelentős erdő-, illetve legelőterületek voltak a Bükk hegység területén magánföldesúri kézen is. Ezek egy részét az uradalmak maguk legeltették saját állatállományukkal, más részükre - bér ellenében -jószágot fogadtak az év egyes szakaszain. A jobbágyi-paraszti kézen levő erdő használatának, az arra vonatkozó legeltetési jognak bonyolult formái éltek egészen a közelmúltig. Ritkábban ugyan, de ezeknél is gyakorlat volt, hogy a saját állatállomány által nem hasznosított legelőkre pénzért más faluból fogadtak állatokat. Ezt vagy a faluközösség szervezte, vagy az egyes gazdák hajtottak pénzért - saját állatként - a mások jószágából. Változatos a Bükk hegység erdőségeinek faanyaga is, ily módon az eltérő aljnövényzet sem egyaránt volt alkalmas a legeltetésre. Ahegy-„derekának", középső zónájának ritkás tölgyesei kitűnő legelőt adtak, viszont a legmagasabb térszínek sűrű bükkösei lényegében alkalmatlanok a legeltetésre. Ezért a magasan fekvő falvak (főleg huta- és hámortelepülések) alacsonyabb térszíneken béreltek legelőt állatállományuknak. Az egyes települések táji adottságai erőteljesen behatárolták a gazdálkodás lehetőségeit, s összességében azt mondhatjuk, hogy az északi hegyvidéken közel sem volt olyan nagy jelentősége az állattartásnak, mint az alföldi régióban. Kivételt a juhászat jelent, amely azonban a népesség kisebb részének gazdálkodásában koncentrálódott.

11 A legeltetés évi rendjét a Bükk hegység falvaiban is szigorú ökonomikusság jellemzi, amely szinte minden talpalatnyi helyet kihasznál a szűkös határban, s szigorúan alkalmazkodik a földművelés, a határhasználat és a vegetáció éves rendjéhez. A legeltetett állatcsapatok az év során folyamatosan vándorolnak az erdei legelő, a völgyes fűtermő helyek, a parlag és az ugar, valamint a gabonáin. 1901-ben a Diósgyőri Erdőhivatal átnézeti térképe szerint a Dorongos (Nagyvisnyó mellett), Lófő (az említett szomszédságában) és Csengősfertő (Bükkszentkereszt közelében) erdőrészeket jelölték ki összevont legelőnek. Ezúton köszönöm meg Járási Lőrincnek a munkámhoz nyújtott szíves segítségét. 11. Paládi-Kovács Attila 1965. 19-39.; Bene Zsuzsanna 1961. 559-579.; Zólyomi József1985. 235-237.