Petercsák Tivadar szerk.: Az életmód változása egy bükki faluban (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 4. Eger, 1982)
Petercsák Tivadar: Az erdő szerepe Felsőtárkány életében
szítettek, ahány illetőség volt, s minden cédula egy-egy nyilasn ak, vagy méter fának felelt meg. Az összehajtogatott cédulákat kalapból húzták k1 mindenki annyiszor, ahány erdőjoggal rendelkezett. A fáért nyilasonként fizetni is kellett a közös költségek fedezésére, ez 1935-ben 4 pengő volt. A XX. század első évtizedeiben a közbirtokosság még együtt szervezte a közös erdő és legelő használatát, de az 1930-as években központi rendelkezés nyomán már külön úrbéres erdőbirtokosság és legeltetési társulat működött a faluban. A két szervezet 1937-ben együttes ülésen próbálta indokolni az alispáni rendelet ellenében fenntartott közös vagyonkezelést. E szerint ugyanazok a tagok alkották a legeltetési társulatot, akiknek hasonló számú illetőségük volt az erdőbirtokosságban is. A két birtokosság szétválása esetén a legeltetési társulat megélni nem tudna, mert csak a tagok erdőilletősége után kivetett hozzájárulási díjból fedezi a társulat hiányát. A Heves meyyei Közigazgatási Bizottság rendeletére 1941. március 16-án szétvált a két közbirtokosság. Külön elnököt választottak a két testület élére, de a pénztáros mindkét birtokosságnál ugyanaz a személy lett. A felszabadulás után az államosított érseki erdőből a nincstelenek és a nagycsaládosok kaptak kb. 300 hold területet a Barát erdőben. Ezt újerdönek vagy proletár erdőn ek nevezték, megkülönböztetve a régi úrbéres erdőbirtokosságtól, amely továbbra is működött. Az új erdőt sem osztották szét, hanem a közbirtokossághoz hasonlóan közösen használták. Az évenként juttatott fát azonban már rendszerint bérmunkásokkal vágatták ki, méterbe rakatták, majd úgy osztotta szét a vezetőség cédulahúzás keretében jog alapján. A közbirtokossági és uradalmi erdő munkalehetőséget és a faeladás révén kereseti lehetőséget is biztosított. A ldfogattal rendelkező gazdák a közbirtokossági erdőkből kapott fát rendszerint behordták Egerbe eladni, és otthon gallyfával tüzeltek. Általában egy méter fát raktak a szekérre, amit gallyfával még jól kipótoltak. A tűzifát a fapiacra hordták, de gyakran kész helyre, házakhoz is szállították. A tűzifának ősszel volt nagy keletje, ilyenkor piaci napokon sok felsőtárkányi kocsi indult Egerbe. A városiak közül többen már Eger szélén várták a szekereket és megalkudtak a tűzifa árában. A fapiacon lemázsálták a fát, majd a fuvaros a vevő házához szállította. Ha le is rakta, akkor a fa árán felül néhány liter bort is kapott. A lófogatos gazdák az érsekség erdejében váltott bárcára vették meg az öl fát, és annyival drágábban adták el Egerben, hogy a fuvar meglegyen .
